Tartson-e Orbán Viktor Berlin haragjától?

„Pedig Orbán Viktor nem fogta vissza magát, ha Merkel provokálásáról volt szó. A kormány médiája a német kancellárt tette meg a »nihilista«, Európát iszlamista romlásba döntő liberális elit fő képviselőjének, a menekülthelyzet miatti bűnbaknak, a nemzeti szuverenitást védelmező magyarok ellenpontjának. A magyar–német viszony részben ezért, részben az orbáni »illiberális államépítés« következtében, részben a migráció és a kötelező kvótával kapcsolatos viták okán lehűlt. Magas szintű bilaterális találkozóra alig kerül sor, Merkel 2015. eleji látogatása pedig kifejezetten feszültre sikerült. Mindez aligha tükrözi vissza a magyar külügy álláspontját, miszerint Magyarország legfontosabb gazdasági és politikai partnere Németország.

Merkel és a CDU konszolidációját látva aztán Orbán felhagyott Merkel-ellenes kampányával, sőt, a nemzeti konzultáció június végi záróeseményén már azt kérte közönségétől, hogy »mondjunk csendes imát Angela Merkel győzelméért. Igen, a nemzetszolgálat néha személyes áldozatot is kíván«. Ennek ellenére továbbra is igyekszik ellensúlyt alkotni a kancellár – egyébként egyre szigorodó – bevándorláspolitikai koncepciójával szemben.

Ugyanakkor az Orbán által 2017-re meghirdetett »lázadás évének« egyelőre nyoma sincs, és a liberális-konzervatív erők megerősödése, főként az alakuló Macron–Merkel-tengely új, a magyar kormányfő nézeteivel ellentétes lehetőségeket nyitott meg Európában, ami az eurózóna mélyítésében és egy többsávos integrációban ölthet testet. A magyar kormány – Szlovákiával és Csehországgal ellentétben – egyelőre semmilyen jelét nem adta, hogy a mélyebb gazdasági integrációt célzó gyorsabb sávba szeretné tolni Magyarországot. Orbán hatalompolitikai érdekeivel és illiberális államberendezkedésével ugyanis ez aligha összeegyeztethető.”