„A fogyatékos érdekvédők nem adják fel. A Fővárosi Közgyűlés több tagjával is találkoztak és találkoznak a következő hetekben, hogy támogassák az M3 akadálymentes kialakítását. A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének vezetője, Földesi Erzsébet szerint októberben brüsszeli EU-s szakjogászokkal is találkoznak, és az Európai Bizottság képviselőit is megkeresik, hátha uniós szintű jogi eszközökkel meg lehetne védeni fogyatékos emberek, idősek, kisgyerekesek érdekeit a rövidlátó, az állampolgárok igényeit figyelmen kívül hagyó politikával szemben.
Ezzel egyidőben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (amelynek hatásköre igazán nincs a kérdésben) az akadálymentesítést illetően támogatólag lépett fel, és tárcaközi megbeszélésre vitte az ügyet. E ponton érdemes aláhúzni, hogy mind Magyarországot, mind a felújítást finanszírozó EU-t köti az ENSZ Fogyatékos Emberek Jogairól szóló Egyezménye, amely szerint emberi jogokat sért, ha a mindenki számára elérhető szolgáltatásból (ilyen pl. egy metróvonal) embereket fogyatékosságuk miatt kizárnak.