Merjünk félni! És bátrak lenni!

„Én személy szerint nem vagyok ijedős alkat, de ki merem jelenteni: félek! Félek, és féltem hozzátartozóimat, amikor dolgozni vagy nyaralni mennek a fejlett Nyugatra. Azért is, mert egy felém rohanó kamion kellemetlen. De elsősorban azért,  mert rajongásig szeretem apámat, anyámat, feleségemet, húgomat – aki ráadásul sokkal okosabb nálam! Őket ne bántsák! Ez mindenkire vonatkozik az én hazámban! Ez nagyon személyes most!

Féltem őket attól, hogy bármelyik pillanatban valaki megkéseli őket. Felrobbantja az éttermet, ahol esznek. Vagy éppen belehajt egy teherautóval a tömegbe, ahol ők is ott vannak, az adott város nevezetességeit szemlélve.

A félelem rossz érzés. Nagyon rossz. De attól nem múlik el, hogy elkiabálom magam: nem félek! Attól csak a környezetem néz hülyének. Valljuk meg: teljes joggal. Ha nagy tömegben üvöltünk baromságot, akkor persze jobban hangzik. De összességében értelmetlen, mert továbbra is félni fogunk.

Sőt, akkor is félni fogok, ha utána megtapsolom magam. Az időt elviszi, ha a facebook oldalamon posztolok egy mosolygós Barcelona képet, de a félelmet nem.”