RMDSZ – Teleorman és Kolozsvár között

„Más: ugorrrjatok, mert a magyaroknak lesz Nemzzzeti Ünnepük! – ez újabb bizonyítéka annak, hogy a politikusok kulturálisan a XIX. században ragadtak. Magyarországnak valójában augusztus 20-a a nemzeti ünnepe és I. István királlyal, a Magyar Királyság megalapítójával kapcsolatos. Március 15-e – melyet a magyar közösség amúgy is meg szokott ünnepelni, akár engedi ezt Bukarest, akár nem – az összmagyarság ünnepe; a magyar forradalmárok ezen a napon kérték Budapesten a sajtó szabadságát, a jobbágyság felszámolását, Nemzeti Bankot és igen, az utolsó, tizenkettedik pontban: az egyesülést Erdéllyel.

De a mai eszeddel kell nézned azt a 12. pontot, figyelmen kívül hagyva a kort? Nos, akkor azoknak, akik amiatt rettegnek, hogy a magyarok március 15-én egyesülni akartak Erdéllyel, tudniuk kellene, hogy Avram Iancu Bécsért harcolt, nem Bukarestért. Arról nem is beszélve, hogy 1848-ban Románia még csak nem is létezett.

Mi származott mindezekből? Mindkét oldalon újra befűtöttek az identitárius farokméregetésnek.

Erőszakos ideológiát és legfőbb érvet csináltak – újra – a nacionalizmusból arra, hogy ne tegyenek semmit ezért a nemzetért; minek autópályák, minek iskolák vagy kórházak, ha vannak megfelelő ellenségeink, ha van kit hibáztatnunk? Ha nem tetszik, hékás, menj Ázsiába, adjanak azok neked jogokat!; itt örök időkre mi vagyunk az urak!

Ha Putyin lennék, akkor azt mondanám: mulţumesc frumos, mânca-ţi-aş! és köszönöm szépen – a bolygók állása újra kitűnő, ez a trükköm is bejött…”