Jézus befolyása a brit politikára

„A liberális pártvezető egy későbbi, a BBC-nek adott interjújában végül konkrétan is állást foglalt a homoszexuális szex-szel kapcsolatban, mondván nem hiszi, hogy az bűn volna. Függetlenül attól, hogy Magyarországon már a Channel 4-ban mondott válaszai is »melegsimogatónak« minősülnének, mi rossz származna abból, ha ő személyesen bűnnek tartaná a homoszexuálisok házaséletét? Farron politikai karrierje során soha egy homofóbiába hajló mondat nem hagyta el a száját, tevékenysége pedig éppen az ellentétes irányba hatott. Miért tartozna akkor az a közre, hogy neki csendes magányában mi a véleménye az azonos neműek nemi életéről? Andrew Doyle, a Spiked-ban írt cikkében is fölveti azt, hogyha ő melegként egy férfival élne, eszébe nem jutna arra gondolni, vajon Tim Farron személyesen jóváhagyja-e ezt a viszonyt. A pártelnök lemondó nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy vannak keresztények a politikában, akik szeretnék a keresztény tanokhoz szabni a társadalmat, »de én nem osztom ezt a megközelítést, mert én nem értek vele egyet – ez nem liberális«. Andrew Doyle újságíró pedig hozzátette ehhez, hogy az sem liberális, ha valakit ódivatú nézetei miatt hordunk le a sárga földig, és nem kellene kényszerítenünk olyan kijelentésekre, amelyek ellentétesek meggyőződésével. Őszinteséget szoktunk elvárni politikusainktól, nem pedig képmutatást, zárta cikkét Doyle.

A nagy világvallások létjogosultságát megkérdőjelezni ugyanúgy civilizált normáink ellen való, és sérülésekhez, konfliktusokhoz vezet, mint amikor emberek létjogosultságát kérdőjelezzük meg. A vallások természetükből fakadóan konzervatív intézmények, ennek köszönhetően maradnak fenn, így elkerülhetetlenül vannak a korszellemhez képest vitatott pontjai. Mégis sokkal inkább jelentenek stabilizáló erőt a társadalom számára, mint fenyegetést annak békéjére. Ezért kockázatos vállalkozás pro és kontra a napi politikai vita tárgyává tenni a vallások létjogosultságát.”