Sukoró, Röszke, Kolontár és Budapest

2017. július 12. 14:02

A kérdés ott lóg a levegőben: vajon az bűnhődött-e, akinek kellett volna?

2017. július 12. 14:02
Kulcsár Anna
Magyar Idők

„Most szintén napirenden szerepel jó néhány olyan eljárás, amely hosszabb idő alatt sem tudott nyugvópontra jutni. Számosan kifogásolják például azt, hogy az úgynevezett sukorói ügyben, az ismert telekcsere kapcsán legutóbb a Kúria csupán két személyt ítélt el. Vannak, akik a büntetést keveslik, az érdeklődők harmadik csoportja pedig felháborítónak találja magát az elítélés tényét is.

A kérdés ott lóg a levegőben: vajon az bűnhődött-e, akinek kellett volna? Másrészt ki mondhatja meg teljes pontossággal, hogy végső soron kit terhelhet a felelősség? Mindenesetre úgy tudni, a Kúria a héten befejezi a nemrég kihirdetett sukorói elmarasztaló ítélet írásba foglalását, azután ezt már bárki olvasgathatja, aki hozzájut az egyébként nyilván korszakos jelentőségű dokumentumhoz. Más kérdés, hogy a verdiktet valószínűleg nem vihetjük magunkkal a nyári szabadságra, mint egy jó krimit.

A jövő héten elkezdődik az augusztus végéig tartó ítélkezési szünet, ám ez nem jelenti azt, hogy az igazságszolgáltatásnak ne lennének teendői. A Szegedi Törvényszéken például ki kell jelölni azt a bírói tanácsot, amelyik Ahmed H. ügyét, a 2015-ös röszkei affér esetét tárgyalja. Az mindenki előtt ismeretes, hogy a szír állampolgárságú férfit Szegeden első fokon terrorcselekmény és tiltott határátlépés miatt egyszer már elítélték, mégpedig tíz év szabadságvesztésre, a Szegedi Ítélőtábla azonban nemrégiben új eljárást rendelt el az ügyben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. július 13. 05:17
Nem, de majd a NER kiskatonait is bevarrjak. Mindenkinek sitten a helye, aki lop.
nyugalom
2017. július 12. 15:49
A kérdés még egy ideig kérdés marad! Lehet, hogy egyszer valaki kitálal. Ha "ártatlanok" ülnek, akkor okuk van/volt arra, hogy felvállalják a csücsülést. Egyszer kiderül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!