A személyek megítélése inkább világnézeti beállítódás kérdése. Horthy kormányzóé, Bethlen István miniszterelnöké és Klebersberg Kunoé egyaránt. Államférfi volt mindegyik.
„»Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök, miniszterelnök nélkül nincs miniszter« – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök Klebersberg Kuno, a két világháború közötti egyik legnagyobb formátumú személyisége jobb sorsra érdemes kastélyának helyreállítási ünnepségén. S úgy idézik ezt a mondatot, mint terhelő vallomást a korra. Pedig igaz. Jogi norma és igazság. Ez volt a jogrend, amely jogrend az ezeréves magyar államiság »íratlan alkotmányán« alapult. A személyek megítélése inkább világnézeti beállítódás kérdése. Horthy kormányzóé, Bethlen István miniszterelnöké és Klebersberg Kunoé egyaránt. Államférfi volt mindegyik. Volt, aki számüzetésben túlélte azt a világot, volt, aki dicsőségesen halt bele és tiszteletet kapott, és volt, akinek porait az egykori Szovjetunióból hozták haza negyven évvel később, mert államférfiként egy idegen ország börtönében végezte.
A történelem nem igazságtétel, hanem értelmezés, azaz ki milyen szemüveget vesz fel, úgy látja és láttatja a személyt és a kort. Az önmagában és a korban adott értelmezési keret adhatna az objektivitásra némi esélyt, abban pedig helytálló a miniszterelnök történelmi megközelítése, hogy a Trianont követő idők egy soha addig nem létező állapotba taszították Magyarországot. Nemcsak egy új értelmezési keretet kellett adni a háborús veszteségnek, hanem az államiságában ezer év (!) kereteitől megfosztott, gazdaságilag kiszolgáltatott, hadi kártérítésre kötelezett és menekültek, illetve munkanélküliek százezreivel szembenéző országot kellett törvényes keretek között tartva kormányozni. A veszteség nem területi, anyagi és emberveszteség volt csupán, hanem családok, évezredes szerves közösségeinek szétszakadása és azoknak kezelése.”