A kortárs magyar ifjúsági irodalom varázslatos eltűnése

„Mit keres Harry Potter Nyergesújfalun? Semmit. Én kerestem Harry Pottert (is) ebben a kisvárosban, és nem találtam. Ott álltam körülbelül negyven gyerek előtt, 10-14 évesek voltak, mindannyian a nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskola diákjai, azon belül is egy olvasóklub tagjai - ennek kapcsán hívtak meg rendhagyó irodalomórára (vagy író-olvasó találkozóra, amely elnevezést sok okból nem szeretem) -, és miközben hiába kerestem közöttük a roxforti varázslófiút, az járt a fejemben, hogy vajon a szemüveges varázslótanonccal is ugyanaz történt-e, mint Neil Gaiman Amerikai istenek című regényében a tucatnyi istennel. Ha nem hisznek benne, ha nem olvassák, akkor ereje megfogyatkozik, jelentéktelenné és fölöslegessé válik. És milyen sorsra jut akkor a kortárs magyar ifjúsági irodalom, ha már a varázslótörténeteket sem olvassák?

(…)

A szerző írjon olyan könyvet, ami a kölykök világáról szól - hitelesen, érdekesen és fordulatosan. De figyeljen arra is, hogy ez a világ nem csak Budapestből áll, mert még mindig ott tartunk, hogy három budapesti kerület hat jó iskolájának adunk ki könyveket, pedig vidéken nyolcmillióan élnek. A kiadó pedig keressen ilyen könyvet, és ha nem talál, akkor keressen egy szerzőt, aki tud és akar és képes ilyet írni. Szerzők szerezzetek, írók írjatok, kiadók rendeljetek és adjatok ki - és ha ez sikerül, akkor a probléma még mindig nincs megoldva, mert a könyv még mindig nem jutott el a reménybeli olvasójához.

Trükkös dolog ez, talán a történet legtrükkösebb része, hiszen a kölykök nagy részének nincsen pénze könyvet venni, és a szülei sem erre költenek. Reklámozni ennek a korosztálynak szinte lehetetlen, mert ha látja is a reklámot a tableten vagy a telefonon, a Youtube-on vagy a Facebookon, teljesen immunis minden ilyen próbálkozásra. De ha még hatna is a reklám, hol vehetné meg a a könyvet? Vannak városok, ahol ötven kilométeres körzetben sincsen könyvesbolt. Megrendeli a neten? Ne áltassuk magunkat, egy 12 éves kölyök ma Magyarországon nem fog a neten könyvet rendelni. Akárhonnan nézzük, egy irányba mutat minden tényező, és ez az iskola, azon belül is a magyartanár és az iskolai könyvtár.

Én nem jutottam volna el Makóra Janáky Mariann nélkül, ahogy Nyergesújfaluba sem jutottam volna el Sztanek-Pifkó Célia nélkül. Ők, a magyartanárok adták a kölykök kezébe a könyvet, teremtettek olyan környezetet, hogy a könyv eljuthasson hozzájuk, így a hála meg a köszönet őket illeti, valamint a többi elkötelezett, sziszifuszi munkát végző magyartanárt, akik nap mint nap a lelküket teszik ki azért, hogy a gyerekeink olvassanak. Ennek fényében mondom azt, hogy nekem szerzőként kutya kötelességem olyan könyvet írni, amivel az ő munkájukat segítem, olyan könyvet írni, amit a srácok elolvasnak, ami érdekli és szórakoztatja őket, és megmutatja nekik a világukat, illetve azt, hogy hol lehet benne a helyük.”