Közéleti homokozó

„Nincsen kínosabb helyzet, mint amikor valaki nem tudja, ő kicsoda, mi a szerepe, mihez van és mihez nincs joga, és ezek miatt a végiggondolatlanságok miatt összevissza beszél. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) ezt még tetézi azzal, hogy a jelek szerint fogalma sincs róla, mi az, hogy közérdekű adatszolgáltatás, s miközben azt a benyomást szeretné kelteni, hogy ő az egyetlen nem álcivil szervezet széles e hazában, úgy viselkedik, mintha legalábbis tájékoztatási szerepe, kötelezettsége lenne.

De mi történt itt? A CÖF emberei fölcsaptak amatőr újságírónak, hogy magáncégek tulajdonában lévő lapszerkesztőségeket (Index, HVG, Népszava, 444, ATV, 24.hu, Magyar Nemzet) vegzálhassanak? (Amatőr helyett inkább dilettánst kellett volna írnom, mert az újságíró-iskola küszöbéig sem érkezik el az, aki nem tudja, mi a különbség jogilag egy állami és egy magáncég között, továbbá nem képes értelmezni a közpénz és a közérdekű adat fogalmát.) A CÖF és alapítványa, a CÖKA harcias levelet írt az említett szerkesztőségeknek, amelyben követelik többek közt a cég vagyonának felhasználásáról kötött szerződéseket, adatokat megtakarításaikról, beszámolót akarnak az elnyert és elutasított pályázatokról (nem zavarja őket, hogy a lapoknál ilyesmi nincs is, vagy ha van, nem jellemző), és kérik a cég dolgozóinak biztosított tárgyi eszközök listáját.

A CÖF ízetlen követelőzéseinek előzménye: egy internetes újság, az Átlátszó.hu felfedezte, hogy a civil szervezet félmilliárd forint támogatást kapott az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művektől, vagyis állami pénzt használt rendezvényeihez, nyilván a békemeneteihez is. Magam az összeverbuvált tömeg lelkesedésében, sőt, önkéntességében sem kételkedem, még abban sem, hogy a CÖF-től ők egy fillért sem kaptak. De ha a CÖF-öt alapítványa, a CÖKA útján félmilliárd forinttal megdobták, akkor ott azért valakiknek komoly pénzek jutottak. Lehet, hogy ezért olyan ideges most a CÖF, hogy azt sem tudja, civil-e vagy álcivil? Ha jó lenne a lelkiismeretük, akkor beszámolnának az ölükbe pottyant támogatások felhasználásáról. De ők most bosszankodnak – talán mert fény derült rá, ők is álcivilek, csak nem Sorostól függnek, hanem állami pénzek emlőin csüggenek.

Rosszul sült el tehát a CÖF adathalász vállalkozása, mert köznevetség tárgyává váltak. Az Index cikke ezzel a címmel jelent meg: »A CÖF azt képzeli, hogy az Index állami cég«. A CÖF adatokat követelő levelei nem csak azért bosszantóak, mert vérlázító tudatlanságról árulkodnak, hanem mert arrogánsak. A levelek tónusából arra lehet következtetni, hogy a CÖF a Fidesz-kormányt bunkernek használja, amely neki védelmet nyújt, ő pedig annak fedezékéből bárkit megtámadhat. Mintha vernék a mellüket: mi szerveztük a békemeneteket, mi ezt is megengedhetjük magunknak! Csakhogy életbe lép a bumeránghatás, amit oly sokszor megfigyelhetünk, amikor valaki túl gyorsan, ész nélkül, bosszúból cselekszik. Mert esetenként kétségkívül idegesítő lehet, amikor valamely állami cég vagy önkormányzat zűrös gazdálkodásának részleteiről érdeklődik egy sajtómunkás, de lapjának információra van szüksége a tájékoztatáshoz, vagy egy már megkapott információt kontrollálnia kell, hiszen neki ez a dolga. Természetesen a CÖF is érdeklődhet közérdekű adat felől, de ehhez tudnia kellene, netán utánaolvasnia, hogy az mi fán terem. De magáncégek adatait követelni, azt a látszatot keltve, mintha ott közpénzek folynának el, emögött jól körülhatárolható gátlástalanság rejlik.

Sok mindenért elmarasztalható közéletünk, de arra azért ügyelni kellene, hogy a vagdalkozások színtere ne hasonlítson a játszótéri homokozóra. Ahol feldühödött kisdedek egymásnak esnek, és bármelyik rosszcsont fölkaphatja a másik kislapátját, hogy homokot szórjon a szemébe, vagy legalább jól fejbe vágja azt, aki nem tetszik neki.”