És akkor mi van, ha fogy a magyar?

„Mostanában az a főszorongás, hogy akár a tízmilliós lélektani határ alá csökkenhet a magyarság anyaországi létszáma. Ezzel kapcsolatban van két hírem. Az egyik, hogy már rég alácsökkent, a másik, hogy ezzel az égvilágon semmi gond nincsen.

Mert azért tessék már megmondani, ki az a magyar, hogy pont ő ne fogyhatna? Komolyan, én szívből rosszul vagyok a minden bokorban rasszistát gyanító lipsi nyavajgástól, de miből vagyunk mi, véreim, gyémántból vagy színaranyból, hogy ne fogyhatnánk? József Attilát még (már) kétmilliárd ember kötözte itt, ma a világ népessége lassan eléri a 7, 5 milliárdot. Szóval van ember elég, nyugalom.

Ja, hogy kevés közte a magyar? Annyi baj legyen. Drága keresztény testvéreim, a Biblia nem a magyarságnak mondja ám, hogy »szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet« (1Mózes 1,28), hanem Ádámon és Éván keresztül az egész emberiségnek.

És mielőtt kitörne az indulatvulkán: igen, tudom, milyen problémákat jelenthet, ha egy térségben kevés a munkabíró ember. Nos, hát akkor le kell bontani azt a szörnyű és szégyenletes kerítést, majd pedig módszeresen és okosan integrálni azokat, akik elég bolondok, hogy megálljanak nálunk – ahelyett, hogy továbbhaladnának, sokkal normálisabb országokba. És akkor azok az emberek, akik itt maradnak, dolgozni fognak. És tanulni. Megtanulják a nyelvet, eltanulnak a helyi kultúrából egy csomó dolgot, ahogy mi is eltanulhatjuk az általuk hozott kultúrából mindazt, ami szép és jó, mert ez így működik, kultúrák és népek jönnek, mennek és keverednek zsongva, na persze nem túl rég, csak az ún. európai civilizáció kezdetei óta.”