Zsarolási lánc

2017. február 14. 07:29

Zsarolások hálójában élünk, erről hallunk nap mint nap: aki állami támogatásból gazdálkodik, zsarolva érzi magát, és zsarolja az alkalmazottját is, ha netán politikai véleménye lenne bármiről.

2017. február 14. 07:29
R. Kiss Kornélia
Magyar Nemzet

„A könyveket az Alexandra bizományba vette át. A kiadók odaadták, mert nem engedhették meg, hogy az ország egyik legnagyobb könyvesboltláncában ne legyenek kaphatók. Odaadták annak ellenére, hogy a könyvterjesztők, az Alexandra is réges-régen egyoldalúan határozzák meg az árrést. Mindegy, hogy szakirodalom vagy ponyva, a könyv árának felét vagy több mint felét megtartják. Ha emelték az árrést, a kiadók bólogattak. Alkupozíció? Ugyan már! A kiadók sorra adták be a kulcsot – akik megvették őket, maguk a könyvterjesztők voltak.

Ez az ördögi kör azért is félelmetes, mert azt, hogy egy rendszer egészségesen működik-e, azon is lehet mérni, hogy mennyi lehetőség van benne a függetlenségre. Hogy marad-e tér és levegő annak is, aki nem akar beállni a sorba. Ez a sokat emlegetett pluralizmus, ami nálunk egyre inkább visszaszorul. Zsarolások hálójában élünk, erről hallunk nap mint nap: aki állami támogatásból gazdálkodik, zsarolva érzi magát, és zsarolja az alkalmazottját is, ha netán politikai véleménye lenne bármiről. A szabadpiacon a nagy szereplő zsarolja a kisebbet. Az egyén kereshet magának menekülőutat vagy egy jó indokot, hogy miért enged a zsarolásnak. De a zsarolás ettől még zsarolás marad, és akkor a legsúlyosabb, ha a pálya kicsi, és az utca egyirányú.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. február 15. 04:05
Azt hiszem a szerzővel nem egy országban élünk. Hja az ujságírói szabadság? Pláne a tisztesség? Az nincs.
Öreg
2017. február 14. 15:39
Az MN újságíróinál már van felvételi vizsga? Minél ellentétesebb a klasszikus /régi/ MN szemlélettel, annál jobb!
OberEnnsinnen
2017. február 14. 14:48
"Zsarolások hálójában élünk, erről hallunk nap mint nap: aki állami támogatásból gazdálkodik, zsarolva érzi magát" Nocsak, osztkitűlhallottadezterkiss? Nap mint nap. Nevek, címek, időpontok, helyek? A háló eleje, vége, széle, erkiss? Ja, hogy olyanra nem veszgeteted a drága időd? Lesz majd időd, ha így folytatod, a munkanélküli hivatalban, amikor a kis ablakra vársz, bőven.
drkovax
2017. február 14. 12:25
A szedeszes Matyi összelopta a cégét, aztán kilopta belőle a saját és mások pénzét. Mi köze van ehhez a NER-nek ? Hacsak az nem, hogy manapság nem divat sem Recsk, sem a Bauer-féle körmös szalon se ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!