Egerszegi Krisztina hamarabb lett olimpiai bajnok, mint ahogy szerette volna
Az ötszörös olimpiai bajnok úszó, Egerszegi Krisztina hosszabb lélegzetű interjút adott a Blikknek. Ebből szemlézünk.
Kellemetlen és megdöbbentő élményeiről beszélgettem dr. Szakács Krisztina gyermekorvossal, aki hat év angliai munka után tért haza. Nem célja senkinek sem az általánosítás, de vannak történetek, helyzetek, amit nem söpörhetünk a szőnyeg alá, hanem szembe kell nézni vele – még akkor is, ha fáj.
„Kellemetlen és megdöbbentő élményeiről beszélgettem dr. Szakács Krisztina gyermekorvossal, aki hat év angliai munka után tért haza. Nem célja senkinek sem az általánosítás, de vannak történetek, helyzetek, amit nem söpörhetünk a szőnyeg alá, hanem szembe kell nézni vele – még akkor is, ha fáj.
dr. Novák Hunor: 2007-ben végezted el az orvosi egyetemet, ezután évekig az egyik gyermekklinikán, majd pedig az egyik legnagyobb gyermekkórházban dolgoztál. Kezdjük ott: miért a gyerekgyógyászatot választottad és miért mentél ki Angliába dolgozni?
dr. Szakács Krisztina: Nagyon motiváló és szeretetteljes munka gyerekekkel foglalkozni. Kezdetben főként a koraszülött-gyógyászat érdekelt, hiszen óriási kihívás ilyen pici, akár 500 grammos gyerekeket gyógyítani. Anyagi és szakmai okok miatt kényszerültem arra, hogy Angliába menjek. Fiatal orvosként ügyeletekkel együtt nettó 115 ezer forintot kerestem itthon, amiből nagyon nehéz volt megélnem. Nem titok: Angliában ennek több mint tízszerese, kb. 1,3 millió nettó volt a havi fizetésem, miközben sokkal magasabb színvonalú ellátásban vehettem részt. Másrészt nem voltam elégedett a magyar szakképzéssel, úgy éreztem, sokkal többet tudnék fejlődni, tanulni külföldön. Angliában sok tapasztalatot szereztem: intenzív osztályon, koraszülött osztályon és sürgősségi részlegen is sokat dolgoztam.
Nagyon éget engem a kérdés... Mire mentél az itthon megszerzett tudásoddal külföldön? Fontos hangsúlyozni, hogy közel négy évig a legnevesebb gyermekközpontokban dolgoztál, amik szakmailag itthon a TOP-nak számítanak...
dr. Szakács Krisztina: Őszinte leszek: szinte semmit nem értem azzal a tudással, amit fiatal orvosként én Magyarországon az évek alatt megszereztem. Nem általánosíthatok, hogy más orvos esetében mi lett volna, mást szakmailag milyen minőségűnek tekintetének kint, és nem minősíteném általánosítva ezeket az intézményeket sem, én a saját esetemet tudom elmondani. Külföldön az evidence-based (bizonyítékokra alapozó) orvoslás hódít, amit én szívtam magamba itthon, az egyszerűen nem volt szalonképes kint. Az első fél év Angliában nagyon kínos volt számomra, beláttam, hogy a tudásom valami elképesztően hiányos, több év tanulás után éreztem ezt, pedig igyekeztem itthon minél több tudást felszedni.
Mondanál konkrét példákat, mi volt nagyon kellemetlen? Kalcium, lázcsillapítás?
dr. Szakács Krisztina: Mindkettővel volt élményem. Az egyik osztályos viziten volt egy súlyosan allergiás gyerek, az angol osztályvezető megkérdezte mindenki előtt tőlem, hogy Magyarországon hogyan látnánk el ezt a gyermeket. Én is abban a hitben éltem még akkor, mint a legtöbb magyar orvos, hogy a kalciumot allergiában is érdemes adni, mert hatásos. Sosem felejtem el, teljesen ledöbbentek, egymásra néztek, majd úgy néztek rám, mint egy gyakorló idiótára. »Sorry, calcium???« Egyszerűen nem értették, honnan szedtem ilyen zagyvaságot, hogy kalciumot kéne adni egy ilyen gyereknek. Majd segítettek és elmagyarázták, mit, merre, hogy. Sajnos Magyarországon az orvosok jó része még mindig kalciumot (is) javasol allergiás tünetekre, holott teljesen hatástalan, antihisztamin, azaz allergiaellenes készítmény mellé kiegészítésként is totál felesleges adni.
De lázcsillapítás kapcsán is voltak kellemetlen élményeim. Magyarországon mai napig divat a hűtőfürdő és a priznic, azaz a vizes lepedőbe csavarás. Ez utóbbit én is megkíséreltem kint – hiszen ezt tanultam itthon –, mire keményen helyre tett a vezető szakorvos: ott ez nem elfogadott, nem betegbarát, kellemetlen érzés a gyereknek, szó sem lehet ilyenről. Elmondta, hogy kórházukban nagyon fontos a betegbiztonság, amibe beletartozik az is, hogy nem okozunk kellemetlenséget a gyereknek, páciensnek ilyen módszerekkel.
Bár vénát szúrni jól tudtam, de a rögzítést (ún. »sínezést«), toldalék hozzárakását és higiéniai dolgokat nem tudtam jól csinálni. »Bevált magyar« szokások alapján csináltam, úgy, ahogy itthon szinte mindenki csinálja. Ott emiatt az egyik nővér minden rossz szándék nélkül a szemembe mondta: »Ne haragudjon doktornő, de amit és ahogy csinál, az nagyon barbár«. Aztán segített és megmutatta, hogyan kellene kulturált módon csinálni ezt is. Sok ilyen élményem volt, ez csak a jéghegy csúcsa.
Biztosan sokakat érdekel, mit tapasztaltál az ottani kórházakban lázcsillapítás terén?
dr. Szakács Krisztina: Nagyon gyorsan szembesültem vele, hogy amit itthon az általános gyakorlat, az úgy hülyeség, ahogy van. Kint a lázat nem csillapítják, mert az nem egy veszélyes dolog, hanem segíti a gyógyulást. Nem nézegetik és izgulják túl a mért testhőmérsékletet, hogy mi hány fok, hanem egyszerűen a közérzetet figyelik és az alapján adják a lázcsillapítót. Éles váltás volt látni, hogy ott nem tömik a gyerekeket lázcsillapítóval, mint itthon, ahol 38 foknál sok helyen rutinszerűen belevágják a gyerekbe a gyógyszert. Arról nem beszélve, hogy mi Magyarországon szeretünk mindent a gyerek fenekébe dugdosni, például lázcsillapítót. Aki szerint jó érzés a kúp, az nyugodtan próbálja ki felnőttként.
Kint már újszülött kortól nem fenékben, hanem hónaljban vagy fülben mérik a lázat. Lázcsillapító kúppal pedig extrém ritkán találkoztam: ha lázcsillapító gyógyszer, akkor szájon át valamilyen gyerekbarát, finom szirup, paracetamol vagy ibuprofen.”
(...)