Mindezt persze nem cél nélkül! A gyerek előbb vagy utóbb egyedül fog közlekedni. Tizenévesen már szívesen megy barátokkal moziba, vásárolgatni, nézelődni. De az sem árt, ha csak úgy el tud jutni valahová egymaga tömegközlekedéssel. Csak akkor tudjuk majd nyugodt szívvel elengedni gyermekünket önálló utazásra, ha megtanulta, hogyan kell, hogyan illik használni a közlekedési eszközöket. Ha biztosak lehetünk abban, hogy saját hibájából veszélybe nem kerül.
Amikor kisebbek, akkor még távolinak tűnik, hogy majd elengedjük a kezüket és egyedül szállnak fel a buszra. Emlékszem az én nagylányom első önálló útjára. Mindössze néhány megálló volt, nagyon jól felkészültünk rá és olyan jó ötletnek tűnt... Aztán amikor becsukódott a busz ajtaja, és a gyerek boldogan integetett, elfogott a pánik. Mi van, ha eltéveszti a megállót, ahol le kell szállni? (Pedig többször lejártuk együtt...) Mi van, ha elveszti a táskáját? Ha leesik, elesik leszállás közben? És mi van, ha eltéved? Milyen felelőtlen anya vagyok! Felhívni nem mertem, attól félve valaki elveszi a telefonját. (Tömegközlekedési eszközön inkább nem vagánykodjon a telefonjával...) Aztán eltelt 15-20 perc (nekem egy élet), és csörgött a telefon: Anya, megérkeztem! – mondta a büszke gyermek. Olyan kő esett le a szívemről, hogy elmondani sem tudom...
Egyszer, egy nagyon zűrös reggelen rossz buszra szállt. Erre is fel voltunk készülve, az ide vonatkozó szabály így szólt: „Ha bármikor rossz felé indulsz el, a következő megállónál leszállsz, és ott maradsz! Felhívsz, és megpróbáljuk együtt kideríteni merre vagy! Addig nem mozdulsz onnan, míg érted nem megyek!” . (Mire egyedül közlekedni kezdett, már volt mobiltelefonja - ez sokszor nagy segítséget jelentett.)