Lassú olvadás – gondolatok a koronázási centenárium kapcsán

2017. január 10. 00:49

Hiszen, egy királykoronázás nemcsak a pompáról szól, az aprólékos ceremóniának az a lényege, hogy a tökéletességet megközelítsük a saját és egy univerzális mérce szerint.

2017. január 10. 00:49
Pánczél Hegedűs János
Regnum! portál

„Hiszen, egy királykoronázás nemcsak a pompáról szól, az aprólékos ceremóniának az a lényege, hogy a tökéletességet megközelítsük a saját és egy univerzális mérce szerint. A magyar királykoronázásokra ez különösen igaz. Jól tudom, hogy a szabad királyválasztók, aztán a köztársaságpártiak például mennyire törekedtek arra, hogy elterjesszék, hogy Károly király alkalmatlan volt a szerepére. Ilyenkor illik ugyanis mindennek tökéletesnek lennie, mert ha nem, akkor a legapróbb rossz jel is árnyékot vonhat az ország későbbi sorsára. Ez nem egyszerűen »politikai babona«, sokkal inkább kollektív felelősségtudat, valami olyasminek az érzete, amit nem kell kimondani, de mégis összeköt. Ezért fontos, hogy kimondjuk, a királyságunk (köz)érzelmi kérdés is, a szó eredeti, nemes értelmében.

Persze nem tudom megfogalmazni azt, hogy a magyarok mire képesek most, őseikhez mérten száz esztendővel, de korrekt gesztusokra úgy látszik mindenképpen, amelyek a folytonosság lehetőségét felvillantják, úgy látszik. Ilyen volt az, amikor a tizenöt éves Zsófia hercegkisasszony volt az első szentírás lektora, vagy amikor a dinasztia tagjait zengő himnusz fogadta a szentmise után annál a szobornál, ahol Boldog Károly király elmondta esküjét száz éve. György rögtönzött, két nyelven is elmondott beszéde a feszes vigyázban álló hagyományőrző honvédek, vasasok előtt, birodalmi lobogóktól kísérve a napfényben, remek záróképnek sikerült. Szokásos tört magyarsága sem rontott az összképen, ellenkezőleg. Károly herceg (német nyelvű) beszéde józan, intelligens volt. Az emberi erőforrás miniszter (a programban nem jelzett) beszéde, pedig az egyszerű főhajtása miatt volt helyénvaló, aktuálpolitikai tartalma mellett.

A szentmise alatt nem annyira a száz évvel ezelőtti eseményeket sikerült rekonstruálni – ez cél nem is lehetett – hanem az igényt sikerült meghozni talán egyesekben, hogy a nemzet lehetőségeiről másképpen gondolkodjon. A hálaadásnak és a hála érzésének talán ez is az egyik formája. A templom mindenesetre most valóban élt, nemcsak a turisták töltötték be, hanem rendeltetésének nemes célzata éltette.

Pár másodperc erejéig felvillanhatott a huszadik századi nemzeti kerékbetöretésünk uchroniája is néhányunkban. A lehetőségek nem múltak el, ahogyan a nyomorúságunk nyomai sem nyomtalanul.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2017. január 10. 15:13
Ha IV. Károly visszatérhetett volna a trónra, talán nem úgy alakulnak 30-as, 40-es évek, ahogy. Károlynak nem 1916-ban kellett volna trónra kerülni, hanem pár évvel korábban.
Zalailáma
2017. január 10. 12:37
Szép gesztus lett volna a misét celebráló érsek részéről, ha azt a régi rítus szerint mutatta volna be. Ha valamikor, hát ebből az alkalomból érdemes lett volna a mise "rendkívüli", hagyományos formáját választani.
Senye Péter
2017. január 10. 10:55
Boldog Károly inkább szerencsétlen volt, mint hős vagy követésre méltó.
Zokni
2017. január 10. 09:36
"...a tökéletességet megközelítsük a saját és egy univerzális mérce szerint..." - írja, és ez tetszik. Ha a királyságnak ez a célja, akkor azt a néhány sátoros ünnepet (születést, esküvőt, koronázást és temetést), amikor alkalom nyílik a "tökéletesség megközelítésére", érdemes lehet megtartani. Gondolom az angolok is ezért ragaszkodhatnak hozzá. Igen ám. Csakhogy jobb az, ha elmegy az ember a színházba, és megnéz egy (jó) királydrámát, mely egyébként az ember alapvető élményeit, megnyilvánulásait, problémáit tárgyalja, és nézzünk meg ott, a színpadon egy ilyen játékot élőben. Ami pontosan azt fejezi ki, a felszín látványosan túlhajtott hangsúlyozásával, hogy az elmesélt történet valójában mindnyájunk története, mintha rólunk szólna, ahogy mi viselkednénk adott helyzetben. Sőt, ahogy mi viselkedünk a hatalmi-szolgai szituációkban is oly gyakran az életünk során. "...felvillanhatott a huszadik századi nemzeti kerékbetöretésünk uchroniája is néhányunkban." - fejezi be. Mikor lesz majd, ha ezalatt végre a KÉT (!) világháborúban elszenvedett súlyos, anyagi, és emberi veszteségekre utal, ahelyett, amire utalhat valójában a szegény pára?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!