America, I Love You!

A közvélemény-kutatások csődöt mondtak. Pedig milyen biztos volt szinte mindenki Clinton győzelmében! Nem hogy mérsékeltebb támogatói, de még legelkötelezettebb rajongói közül is kevesen fogadtak volna Trump győzelmére, a hírek szerint tán még ő maga sem.

Bár Trumpról a politika világát kevéssé ismerők körében a gazdag, mindenható üzletember képe él, valójában Hillary Clinton volt az, aki gyakorlatilag korlátlan pénzösszeg felett rendelkezett a kampányához. Nem csak a nagyvállalatok vezetőinek döntő többsége támogatta őt (pénzzel és befolyással), hanem a washingtoni politikai elit nagy része (beleértve sok névleg republikánust is), szinte a teljes színész-, zenész-, sportoló- és egyéb celebvilág, és persze a média; utóbbi valami egészen hihetetlen fölénnyel és fölényeskedéssel.

A narratíva: Trumpra a műveletlenek, bunkók, rasszisták, homofóbok, stb., stb., szavaznak – a magukat liberálisnak mondók által használt stigmák tárháza nagy-nagy választékot kínál. 

Ha valaki fehér hollóként Trump mellett mert kiállni, azonnal „meglincselte” a sajtó és a szakmai környezete, mint például az egykori PayPal alapító Peter Thielt (nem, Elon Musk nem egyedül alapította a PayPalt) a többi Szilícium-völgyi milliárdos, vagy régi republikánus barátunkat, Chuck Norris-t a hollywoodi nagymenők. Ha „valaki” vagy, egyszerűen nem tehetted meg, hogy nyíltan Trumpot támogasd, ha nem akartad társadalmi pozíciódat, elismertségedet, public image-edet egy pillanat alatt semmivé foszlatni.

Már Ronald Reagant is jó előre ostoba ripacsnak, kiszámíthatatlan őrültnek, patás ördögnek nevezte a mértékadó liberális amerikai közvélemény, megjósolva, hogy egy gombnyomással kirobbantja a harmadik világháborút. Ehelyett a Szovjetuniót harc nélkül térdre kényszerítette és megteremtette a 80-as, 90-es évek prosperitását, amire aztán utódai (idősebb George Bush és Bill Clinton) építkezni tudtak. Az ifjabb George Bush elnöksége már nem volt ennyire sikeres, de ő sem döntötte romba Amerikát, ahogy azt szintén megjósolták a megválasztásakor Kanadába emigrálással fenyegető celebzsenik. (Cher azóta is az USA-ban lakik, vajon most Barbara Streisand, Madonna és a többiek ugyanígy segget csinálnak-e a szájukból? Költői kérdés…)

Minden republikánus elnök(jelölt) előre megkapja a kötelező hideget-meleget a 60-as években még szovjetbarát baloldali egyetemi mozgalmár hippik, azóta liberálissá és professzorrá avanzsált megmondóemberek és a velük furcsa szövetségben lévő celebek hadseregétől. De ekkora savat, mint Trump, még soha senki nem kapott. És ekkora ellenszélben sem kellett senkinek a dolgát végeznie. Egészen elképesztő csoda, amit véghezvitt.

De hogyan, miért történhetett?

Az alapvető ok nagyon egyszerű. Sokaknak lett elege az állandó lehülyézésből, megbélyegzésből, rasszistázásból… mindabból a kioktatásból, amivel a baloldali-liberális elit folyamatosan elő akarja írni az embereknek, hogy mit gondoljanak, önmagát az egyetlen igazság megkérdőjelezhetetlen letéteményesének beállítva.

Egy hangos kisebbség caramel macchiato és foie gras fölött élte a maga ficsúri életét, tematizálta a közéletet, meghatározta a „fontos” ügyeket, kijelölte azokat a célokat, amelyekért mindenkinek harcolnia kellett. A SJW (social justice warrior) mozgalom azonban nem a hétköznapi emberek millióinak valós problémáival foglalkozott, hanem azzal, hogy hányféle névmást kell mostantól használni az angolban a „he” és a she” helyett, hogy a ladyboy-ok bemehessenek bármelyik vécébe, vagy hogy az egyetemistáknak legyenek olyan „safe space”-eik a kampuszon, ahol senki nem szállhat vitába – természetesen szélsőségesen liberális és progresszív – nézeteikkel szemben. Ha valaki mégis szembe mert szállni, arra rögtön homofób, rasszista, redneck volt a válasz.

Ez a megbélyegzett réteg most elment és szavazott. Nem homofóbiából, nem rasszizmusból, nem idegengyűlöletből. Hanem mert miközben az elit folyamatosan a saját véleményét, ügyeit, szlogenjeit, céljait igyekezett a hétköznapi emberekre ráerőltetni, utóbbiakat nem érdekelték a világbékéről multikulturalizmus áldásairól szóló rózsaszín litániák, a melegjogok, a női- és egyéb kvóták. Őket a valódi életük érdekelte. Ahol nem mondhatják el semmiről a véleményüket, ha nem akarják, hogy gyűlöletbeszédért feljelentsék őket. Ahol a rendőr nem meri megvédeni őket a bűnözővel szemben, ha az utóbbi fekete, mert fél a rasszizmus vádjától. Ahol a pénzügyi elit egyre nagyobb vagyonra tesz szert, miközben Átlag Joe elvesztette a munkáját, a megélhetését, a stabilitását. De senki nem hallgatta meg a problémáit. Mert nem tartozott egyetlen „hátrányos” kisebbséghez sem; pechjére fehérnek, heteroszexuálisnak, kereszténynek, esetleg férfinak született.

Természetesen nem csak a választások előtt ment a rasszistázás, hülyézés; az eredmény után pusztán néhány órával is már rengeteg helyen olvassuk, hogy a hülyék többen vannak, legyőzték az intelligens embereket, stb. A nagyképűség, a gőg, a kiválasztottság hamis érzete most sem változik, ahogy a Brexit után sem változott. Nem csak Amerikában, nálunk sem: Tóta W., Tamásgazsi, Parászkaboróka, Paprikakinga és a többiek most is remekelnek. A választásokat eldöntő többség csakis hülye lehet.

Csakhogy most nagy-nagy lófütyköst mutatott ez a többség. Ám ez mégsem az ortegai értelemben vett „tömegek lázadása” – csak épp az ellenkező, a jobb oldalon. Lehet, hogy valójában nincsenek is többen a hülyék. Csak épp nem annyira hülyék, mint amennyire a liberális megmondók lenézik őket. Lehet, hogy mégis az okosabbak vannak többen, csak mégsem azt gondolják, amit a még náluk is okosabbak folyton mondanak nekik, hogy gondolniuk kellene…

Fogalmunk nincs, milyen elnök lesz Trump. Lehet, hogy Reaganhez hasonlóan rácáfol az őt degradáló előítéletekre. Lehet, hogy az ifjabbik Bush-hoz hasonlóan némileg rászolgál az előzetes kritikák egy részére. Egyikben sem lehetünk biztosak. Viszont megnyert egy választást, nagyon is az esélyekkel, papírformával szemben, „hegynek fölfelé”. És már csak emiatt is megérdemli a bizalmat.

Egy nagyon érdekes, fontos, örömteli dolog derült ma ki Amerikában. Hiába van töménytelen pénzed kampánycélokra, hiába veszed meg a politikai támogatást, hiába áll mögötted a média és a celebvilág; még így is képes jönni valaki, aki megmutatja, hogy a király meztelen. Az amerikai demokrácia, minden valós hibája és minden idióta összeesküvés-elmélet ellenére köszöni, tök jól van. America, I Love You!