Háború lesz

„Igen, a Brexit után vezettem le először, miért lesz háború. Sokan osztották aggodalmamat, mások ironizáltak. A ma hajnalban történtek megerősítettek abban, hogy bármilyen hihetetlennek is tűnik ez ma, háború lesz.

Az USA új elnöke azt ígérte, hogy hazahozza a munkahelyeket. A munkáltatók azért mentek el, mert az amerikaiak túl jól éltek, az ottani munkabérek sokszorosa annak a munkabérnek, mint amit ezek a munkáltatók máshol fizettek. Egyelőre valószínűleg maga Trump sem tudja, hogy a csudába lehet a Kínába, Thaiföldre, Szlovákiába és akár Magyarországra kitelepült vállalkozásokat (nálunk amúgy kívánatos beruházásnak hívják) visszahozni az USA-ba. Amúgy az a tény, hogy az amerikai gazdaság pörög, a munkanélküliség 5 %, vagyis lényegében nincs, és mindkettő a lehető legszorosabban azzal függ össze, hogy az amerikai egy nyitott és szabad gazdaság. Ha Trump korlátozza a külföldi beruházásokat, akkor ezzel a szabadságot is korlátoznia kell, ám az igazi baj az lesz, hogy piackorlátozó intézkedéseit az amerikai gazdaság, majd ennek folyamodványaként a világ gazdasága fogja megszenvedni. Sem Trump, sem más hozzá hasonló befelé fordulást és piacvédelmet szorgalmazó vezető, akár belátja hibáját, akár nem (nem), nem képes belpolitikai okokból korrigálni. Úgy fogják látni, hogy tovább kell a piacokat védeni, amitől a helyzet egyrészt tovább romlik, másrészt a partnereket - Kína, Japán, Mexikó, EU - hasonló lépésekre kényszeríti. A konfliktusok száma nő, az egymástól való kölcsönös függés egyre csökken, zéró összegű játszmák veszik kezdetét az erőforrásokért való küzdelemben.

Az USA régóta mondja, hogy az Észak-Atlanti térség védelme nem lehet egyedül az USA feladata, és ebben tökéletesen igaza is van. Trump ebben lépni fog, és okkal lehet attól tartani, hogy jelentősen lecsökkenti a NATO támogatását. Az európai partnerek, ha észbe is kapnának, nem tudják majd a hiányzó erőforrásokat kipótolni. Európa magára marad. Az Oroszország elleni szankcióktól az USA visszalép, az európaiak csak saját maguk nem tudnak szankcionálni. Oroszország megerősödik, és Közép- és Kelet Európa ismét orosz érdekszférába kerül. Nem, nem attól kell tartani, hogy november végén orosz tankok jelennek meg Budapest utcáin, hanem attól, hogy Oroszország az eddigieknél bátrabban fogja először a balkáni országok belpolitikai folyamatait befolyásolni, Moldovában az ukránhoz hasonló helyzetet kiprovokálni, majd élezni a konfliktust a baltiakkal. Ha pedig nem lesz, aki visszatartsa Putyint attól, hogy a balti országokban zavart keltsen, helyi konfliktusokat provokáljon ki, akkor - ne feledjük: NATO-tagállamokról van szó - már Lengyelország sem lesz biztonságban. Ha van valaki, aki elhiszi, hogy Putyin itt leáll, az nem ért semmit a nemzetközi politika természetéből.

Trump győzelme természetesen bátorítóan hat a francia, az osztrák, a holland szavazókra, és jövőre választásra készül Németország is. Azok a magyarországi elemzők, akik örülnek ennek a folyamatnak, rendkívül rövidlátóan csak azt látják, hogy ezzel a magyar miniszterelnök politikája visszaigazolást nyer, és politikai vakságukban nem látják azt, hogy sem Trupnak, sem Trump európai megfelelőinek Magyarország soha sem lesz fontos partner. A nacionalista populizmusról Magyarországon a magyarok hiszik azt, hogy ez nekik jó, ám Franciaországban a franciák és Hollandiában a hollandok éppen azt gondolják, hogy ez a franciáknak és a hollandoknak jó. Nem pedig Magyarországnak. Márpedig, tetszik, nem tetszik, ők az erősebbek, és ezt nem lehet hangzatos mondatokkal felülírni. Ráadásul, ha Németországban is ez a politika erősödik meg, ha mindenhol véget ér a politically correct beszéd, akkor egyik európai vezető a másik után fogja bejelenteni, hogy eszük ágában sincs a keményen dolgozó francia-holland-német-stb. kisemberek nehezen befizetett adóját a lengyelekre-magyarokra-románokra költeni. Akik eddig arról értekeztek, hogy milyen pompás dolog is az, hogy a magyar miniszterelnök végre kiáll a magyar érdekek mellett, meg fogják tanulni - sajnos velünk együtt - hogy mi a következménye annak, ha mindenki elkezd úgy gondolkodni, mint a magyar miniszterelnök.

Adott lesz tehát egy befelé forduló USA, egy magára hagyott Európa, egy Putyinnak tálcán átnyújtott Közép- és Kelet Európa. Adott lesz egy romló gazdaság, szétfeslő szolidaritás. A nagy, erős országokat is meg fogja viselni a szűkülő piac, Magyarországihoz hasonló méretű országok pedig megrokkannak. Még azok a kormányok sem bízhatnak többé a nemzetközi együttműködésben, amelyek amúgy még nem bolondultak meg.A magukra hagyott kormányok kisebb-nagyobb mértékű erőszakoskodással igyekeznek forrásaikat szélesíteni, ez elkerülhetetlen konfliktusokhoz fog vezetni. A konfliktus önmagában nem baj, ha van megfelelő csatorna azok megoldásának. De ezek a csatornák megszűnnek. A NATO csak papíron létezik, az EU költségvetése beszűkül, a tagállamokra gyakorolt hatása a mai mérsékelthez képest is tovább csökken. Nem lesz, aki a konfliktusokban közvetítsen. Illetve dehogynem lesz, Putyinnak fogják hívni az illetőt, és senki se ringassa magát abba az illúzióba, hogy ennek nem fogja megkérni az árát. Meg fogja kérni. Még nem tudjuk, mi lesz az, azt azért tudjuk, hogy Putyin immár nem is titkolt célja a szovjet nimbusz visszaállítása.

Nem, senki sem akar háborút. Sem Trump, sőt, ilyen háborút Putyin sem akar. Csakhogy az I. világháborút sem akarta senki. Az események egymásból következő logikája vezette a világot az I. világháborúba. Ugyanígy, a globális együttműködést felváltó polarizáció vezethet először apró helyi konfliktusokhoz, és stabilizáló erők nélkül ki tudja megmondani, hova vezet ez?

Bár ne lenne igazam.”