Nagy Attila Tibor szerint Orbán Viktor nyert október 23-án – Magyar Péter szimpatizánsai teljesen kikészültek

„Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta több kommentelő is az elemzőnek.

A kormány egy olyan rendszert vezetett be, amelyben a háború, etnikai üldöztetés vagy a szegénység elől menekülő szerencsétlen embereknek hónapokat kell rostokolniuk a szerb határnál, hogy utána jó eséllyel elutasítsák a menedékkérelmüket.

„Miközben két hete szavazott az ország a menekültek befogadásáról, nagyban dübörög a letelepedési kötvénybiznisz. A két ügy nem csupán összefügg, hanem a kormány cselekvéseinek színét és fonákját mutatják meg. Miközben a propaganda egyik üzenete az, hogy minden menekült és muszlim terrorista, vagy potenciális terrorveszélyt jelent, addig az államnak egyébként veszteséges üzlet révén eddig tizonnyolcezer embernek adtak letelepedési engedélyt, amely szabad mozgást biztosít számukra a schengeni övezeten belül. (...)
A BÁH igenis kezeli a letelepedési államkötvényt vásárló személy esetleges korábbi büntetésére vonatkozó adatot, és egyedül az adatot igazoló okmányhoz nem fér hozzá. Ugyanakkor a közérdekű adat kérést nem csak akkor kell teljesíteni, ha valamely törvény a kiadni kért adat nyilvántartására kötelez, elegendő, ha a megkeresett szerv ténylegesen birtokolja a közérdekű információt – tette hozzá a szakember.
Lássunk pontosan: a kormány egy olyan rendszert vezetett be, amelyben a háború, polgárháború, etnikai üldöztetés vagy a szegénység elől menekülő szerencsétlen embereknek hónapokat kell rostokolniuk a szerb határnál, hogy utána jó eséllyel elutasítsák a menedékkérelmüket. Közben az ugyanezen országból érkező gazdagok pár kattintással és megfelelő pénzzel állampolgárságot vehetnek maguknak, ha pedig büntetett előéletűek, akkor is könnyen kijátszhatják a rendszert. Mindezt úgy, hogy a magyar állam veszít rajta, az oligarchák pénztárcája pedig hízik.
Vajon miért nem erről az ügyről tartottunk népszavazást?”