Talán Jézus azt mondaná, hogy mutassatok egy migránst. Itt máris bukott volna a történet, de tegyük fel, hogy mégis akad egy. Maga mellé állította volna és azt mondta volna, hogy íme, az ember. Isten képmása. Iránta keltetek gyűlöletet.
„A keresztény szó nem a magyar kereszt szóból származik, hanem a latin christianus kifejezésből, amelyek jelentése »Krisztus-követő«. Mi, keresztények Krisztus követői vagyunk, akiknek az életében felmerülő útelágazások előtt érdemes végiggondolni, hogy vajon Jézus miként cselekedne a mi helyünkben.
Nem azon szeretnék töprengeni, hogy vajon Jézus családját hányszor nevezték jöttmentnek Egyiptomban vagy Babilonban. Nem is azon, hogy mindjárt születése után Heródes elől menekülve Egyiptomba kellett migrálnia szüleivel, és hogy ez vajon miként határozta meg Őt. Arról sem, hogy a magát Isten vándorló népeként meghatározó egyház miként viszonyulhat a vándorlókhoz.
Egy olyan helyzetet képzelek el, amikor Jézus éppen tanít egy téren, közben odajönnek hozzá egy korabeli »párt« tagjai (szép számmal voltak abban az időben is ilyenek), akik politikai állásfoglalást akarnak kicsikarni belőle. Azt, hogy válaszoljon egy olyan kérdésre igennel vagy nemmel, amire nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni.
Olyat például, hogy szabad-e adót fizetni a császárnak. Ismeritek a történetet: ha azt mondja, hogy igen, akkor a népének árulója lesz, hisz nem képviseli a nemzeti-vallási értékeket. Ha pedig azt mondja, hogy nem, akkor hűtlen lesz a vízvezetéket, csatornázást, gyógyászatot, utakat, békét elhozó rómaiakhoz.
Jézus isteni zsenialitással válaszolt. – Mutassatok nekem egy adópénzt – mondta. Már ezzel porig alázta a kérdezőket, hiszen rámutatott, hogy neki ilyen nincs, a képmutató kérdezőknek pedig van. Rámutatott aztán, hogy a pénzen a császár képe van, az emberen pedig Istené – saját hasonlatosságára teremtette ugyanis.
Persze sokkal alaposabban is lehet ezt értelmezni, de nem teológia tanulmányt írok, hanem egy kérdésre keresek választ.
Talán Jézus azt mondaná, hogy mutassatok egy migránst. Itt máris bukott volna a történet, de tegyük fel, hogy mégis akad egy. Maga mellé állította volna és azt mondta volna, hogy íme, az ember. Isten képmása. Iránta keltetek gyűlöletet.
Arra a kérdésre pedig, hogy »Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?«, szerintem »látta vala azok képmutatását« és a kérdés hamisságát, nem válaszolt volna igennel vagy nemmel. Talán elkezdett volna egy mondatot, hogy mondjátok meg annak a rókának...
Mélységesen szégyellnék magukat azok a krisztuskövető demokraták, akik nem átallottak állást foglalni Isten és ember ellen. Pedig tudhatják, hogy az ő demokráciafelfogásukban erre nincs lehetőség. Nekik legalább csendben kellett volna maradniuk. De könnyen lehet, hogy mégsem szégyenkeznének, hanem azt kiabálnák, hogy nem keresztényi cselekedet. Ahogy a pápa úgy Krisztus sem elég krisztusi.
Tán még keresztre is akarnák feszíteni.”
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
Egyre nagyobb a káosz Strasbourgban: a tagállamok és az EP képviselői sem tudnak megegyezni a washingtoni tárgyalások részleteiről.
A miniszterelnök és az EU vezetése is a magyar kisebbségi jogok fontosságáról beszél, ám eddig a kárpátaljai magyarságot senki sem kereste meg hivatalosan.
Már Keir Starmer kormányfő pozíciójáért és a Munkáspárt vezetéséért megy az öldöklő harc. A potenciális kihívók pedig új irányt szabnának a szigetországnak.
Ráadásul a kormány már régen azt csinálja kicsiben Kelet-Németországgal, amit nagyban az EU migrációs paktuma jelentene a mi térségünknek.
Súlyos kérdéseket vet fel a brit rendőrség eljárása abban az ügyben, amelyben egy brit egyetemistát késeltek meg, majd a hatóságok a sérült áldozatot állították elő.
Románia a gazdasági összeomlás szélén táncol, ehhez jött az állami vasút megroppanása.
