Putyin papagája?

„Ne becsüljük le ennyire az egyébként kétségkívül sajátosan viselkedő Trumpot! Az ingatlanmilliárdosból lett elnökjelölt már a kampány eddigi részében is igazolta, hogy az őrültségében bizony nagyon is van rendszer. Csak míg Hillary Clinton az elmúlt évtizedek elitjének szemével látja a világot, addig Trump, felrúgva a tabukat, a maga demagóg módján az átlagemberre koncentrál. Az amerikai polgárok pedig sok tekintetben, a hagyományos amerikai globális ambíciókon is túllépve, a jelenlegi körülmények között újra inkább nyugalomra és jólétre vágynak, semmint dicsőségre. Már Obamát is alapvetően azért választották meg, mert elegük volt a demokrácia exportjából, az ifjabb Bush folyamatos háborúiból. Ehhez képest Obama sem tudott igazán szakítani a világcsendőr szerepével, ráadásul közben Amerikának is szembe kellett néznie a gazdasági válsággal, az átlagpolgár pedig érthetően csalódott. Jól érezte ezt meg a maga faragatlan stílusa ellenére a néplélek rezdüléseire nagyon is érzékeny Trump, s az amerikai birodalmi álmokat gyorsan lefordította a napi boldogulás nyelvére. Ez pedig úgy hangzik, hogy Putyinnal nem harcolni kell, hanem együttműködni vele a fő ellenséggel, az Iszlám Állammal, a terrorizmussal szemben. Ha ezért le kell nyelni a Krímet, ám legyen, s a balti és lengyel russzofóbia miatt sem fogja nyakló nélkül önteni a pénzt a NATO-ba. A kérdés most csak az, hogy az amerikai véleményformálók meg tudják-e győzni a tömegeket, hogy az oly sokat emlegetett értékek többet érnek a zsebüknél. Trump tehát egyáltalán nem buta, mint ahogy az sem igaz, hogy Putyin zsebében volna. Csak másképp akar nyerni, mint ahogy azt eddig egy amerikai jelölttől megszoktuk.”