Elemi érdek

„Vegyük végre komolyan a régóta hangoztatott álláspontot, miszerint teljesen mindegy, a vörös vagy a barna fasizmusnak esett valaki áldozatul, azt az európai nemzetet érte pótolhatatlan veszteség, amelynek tagja volt. Nekünk, magyaroknak sajnos kijutott mindkét őrületből, ráadásul azoknak is a legrosszabb fajtájából. Követeljünk tehát igazságot minden magyar áldozatnak és valamennyi hozzátartozójuknak, függetlenül attól, melyik elaljasult eszme tette tönkre az életüket, mart beléjük gyógyíthatatlan sebeket csontig hatóan, ültetett lelkükbe félelmeket a mai napig kitörölhetetlenül. (...)

Ennek ellenére mégis elemi érdekünk a megbékélés. Gondoljunk csak bele, mennyi alkotó energia szabadulna föl a közös építőmunkára, ha valóban az egész magyar társadalom szembe tudna nézni múltjával, és mindkét tábor fejet tudna hajtani az áldozatokra emlékezve a másik által emelt emlékmű előtt is. Nem beszélve arról a fenyegetésről, amely létében kérdőjelezi meg Európa minden nemzetét, és ami ellen mi, magyarok is csak egységben, összefogva tudnánk hatékonyan fellépni.

Hitler birodalmi álmai és Sztálin internacionalista hazugságai ugyanis együtt sem jelentettek akkora veszélyt Európa nemzeteire, mint a liberálfasizmus globalista fantazmagóriája az Európai Egyesült Államokról. A nemzetközi pénzvilág háttérhatalmának kiszolgálói egyre gátlástalanabbul propagálják az önfeladást, dicsőítik a határok eltörlését, szemérmetlenül hirdetik a nemzetállamok végét, a multikulturális katyvaszt. Aki szót merészel emelni ellenük, azt először csak bolondnak próbálják beállítani, később szélsőségesnek, és ezzel már a felhatalmazást próbálják előkészíteni a keményebb fellépésre. Ezért kell mindent megtenni a közös európai múlt tudatának és a kollektív emlékezetnek a megerősítéséért. Egyszer már két őrült megpróbálta szétdobni egymás között Közép- és Kelet-Európát. Láttuk, mi lett belőle. Mai szellemi örököseiket nem ártana időben megfékezni, hogy unokáinknak ne kelljen újabb és újabb emléknapokat beiktatniuk a naptárba.”