A bőr színe

„Azt, hogy a dallasi merénylők egyesével szedegették le a rendőröket, nyugodt lélekkel mondhatjuk bosszúnak vagy önbíráskodásnak is… De ha azt kutatjuk, hogy mi állhatott az esetek hátterében Louisianában, Minnesotában és Dallasban is, akaratlanul is a rasszizmusra vezethető vissza mindez. Abban az Egyesült Államokban, amelynek vezető politikusai oly érzékenyek »a világ rezdülésére«, és »aggodalmukat fejezik ki«, ha valami nem úgy alakul, ahogyan azt a tengerentúlon elképzelik. Ahogyan tette azt, emlékezetes módon, még külügyminiszterként a jelenlegi elnökjelölt-aspiráns Hillary Clinton is. Remélem, most is élénken figyeli a híradásokat – mondhatni: rajtunk tartja a szemét –, mert meg aztán igazán sokmindenbe beleszólhat teljesen illetéktelenül. Aggódhat azért is, hogy mi lesz az előállított »ligetvédőkkel«, akiket történetesen úgy vitt el a magyar rendőrség, hogy a hajuk szála sem görbült meg, pedig ellenálltak az intézkedésnek. Ami, mondjuk, másfelé meg nem jelent egy életbiztosítást…

És van, ahol számít a bőrszín is. Fekete vagy fehér, mindegy is talán (mert csak esete válogatja). A 21. században, 2016-ban Földünk legerősebb katonai nagyhatalmában; abban az országban, amely kisajátította magának a jogot, hogy a felsőbbrendűség érzésétől vezérelve a világon bárkit és bármikor kioktasson demokráciából; és ha érdekei azt kívánják, akár fegyveresen is exportálja a maga, valljuk be, az utóbbi huszonöt esztendőben igencsak lerongyolódott, szerencsétlen módon elsilányított demokráciáját.”