Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

Mint láthatjuk, elkél a segítség, ha az illiberális rezsim gépezete egyszer beindul.
„Happy end? Sem nem happy, sem nem end. A büntetőeljárás mindegyikük ellen folyamatban marad. Ráadásul menedékjogi védelmet még mindig nem kaptak. Sokat elmond esélyeikről és a hatóság hozzáállásáról, hogy a bottal, mankóval járó ügyfelünket éppen csak szabadította a bíróság, amikor a BÁH máris bejelentette az ő esetében negyedik döntését, amellyel ismét megtagadja az idős szíriai férfi nemzetközi védelmét. (...)
A hivatal hozzáállásáról árulkodik az is, hogy a mai békéscsabai tárgyalás előtt nem küldték meg időben indítványukat a menekülőket képviselő Kovács Tímeának, szegedi ügyvédünknek. Egy órával a tárgyalás előtt tudhatta meg azt is, hogy jelenése van a békési megyeszékhelyen. A menekülők szerencséjére ügyvédjelöltje, Németh Anikó békési, ezért ő ott lehetett, és sikeresen cáfolta meg a BÁH érveit.

Korábban 13 pontba szedtük a »röszkei zavargók« ellen folyó büntetőeljárás abszurditásait. Legalább ennyi képtelen mozzanata van a menedékjogi eljárásuknak is. Mindenesetre, míg múlt héten a Helsinki Bizottság még csak három személyt képviselt közülük azért, hogy a magyar állam tisztességes vizsgálja ki menedékkérelmüket, e héten már nyolcan vannak ügyfeleink. Mint láthatjuk, elkél a segítség, ha az illiberális rezsim gépezete egyszer beindul.”