Legszebb hivatás a szivatás

2016. július 18. 11:12

A Kormányrádióba hívtak ma reggelre, meg is lepődtem, de nem kellett csalódnom. Miután a bejáratnál lébecoló három biztonsági őr beléptetett, jött a szerkesztő és közölte, hogy bocs, de átszerveződött a dolog és leléphetek.

2016. július 18. 11:12
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„A Kormányrádióba hívtak ma reggelre, meg is lepődtem, de nem kellett csalódnom. Miután a bejáratnál lébecoló három biztonsági őr beléptetett, jött a szerkesztő és közölte, hogy bocs, de átszerveződött a dolog és leléphetek:)

Szép pálya a politikusi, pláne, ha az ember vidéki és négykor kell kelnie, hogy a reggeli műsorba biztosan odaérjen:) Állítólag dobtak egy smst a sajtósunknak...egyrészt hívhatták volna a többi sajtósunkat is, másrészt eddig még nem volt olyan, hogy egy újságíró ne tudta volna megszerezni a telefonszámomat, csak egy Google keresés kell a nevemre és azonnal kiadja az ügyeletes telefonom számát:) úgy tűnik, a Kormányrádió csak akkor oknyomoz, ha nagyon muszáj... Ez a cég kb 100 milliárdjába kerül az adófizetőknek.

Ebből százezer ember kaphatna egymillió forintot, vagy egymillió százezret...(Aztán inkább valószínűleg csak néhányan kapnak is, de ők irtó sokat:()”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
twist
2016. október 16. 11:12
Nagyon helyes, hogy elzavartak, semmi keresnivalód civilizált emberek között.
anegy_
2016. október 16. 11:11
Szarházy, te csak az irigységtől vagy "zöld" politikus.
írmag
2016. október 16. 00:09
A tekintélyed, a tiszteleted magadból kell adódjon, ha olyannak akartál nyilatkozni, akivel nincs számon-tartott (kérhető) kapcsolatod, akkor így jártál 1X. (uljanov: ucsitsza 3X) (Szülőfalum története: az új odaköltözött lakó a tanácselnökkel beszélgetett, mivel fenntartásokkal találkozott még a falubeliek részéről, mint egy gyütt-ment. Maga itt nem gyütt-ment, mondja a falu első embere (panaszosunk kezdte volna kihúzni magát), majd ha magának itt fia, lánya születik az majd itt gyütt-ment lesz. Hát akkor én itt ki vagyok (szólt a meghökkent)? Maga? Maga itt senki.) Schiffer egy kicsit maszkulinabb gondolkodásban volt, párton belül is.
moricka13
2016. október 09. 07:08
1 hónap múlva kiderül, milyen szép a politikusi pályája: megugrik vagy még jobban alászáll az LMP támogatottsága. Egyébként az egész csupán magamutogatás, önfényezés, Lehet Más a Kamu.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!