Elárasztja a szemét a német parkokat

A nyári hétvégéken egyes berlini közparkok már nem pihenőhelyként, hanem szabadtéri bulizó- és grillezőzónaként működnek, ami egyre több konfliktust szül a látogatók és a környéken élők között.

Merkel asszony immár nem is leplezi, hogy az európai elhatározások Berlinben születnek, beleértve a görög válság meghosszabbítását, némely kormányfők elmozdítását és újak kinevezését, a média leplezetlen befolyásolását és főképp a migráció félrekezelését.
„Merkel asszony immár nem is leplezi, hogy az európai elhatározások Berlinben születnek, beleértve a görög válság meghosszabbítását, némely kormányfők elmozdítását és újak kinevezését, a média leplezetlen befolyásolását és főképp a migráció félrekezelését, illetve ostobábbnál ostobább ötletek felvetését.
A császári rendszer az ókorban és a középkorban egy ideig bevált, de legkésőbb Napóleon, majd Vilmos császár és Ferenc József óta túlhaladott. Akkor is, ha a médiaértelmiségiek egy része, valamint a balliberális, zöld, kommunista, anarchista és kereszténydemokratára festegetett politikusok az egyre tartalmatlanabb »progresszióra« hivatkozva ezt erőszakolják.”
