„Ez az érzés változott meg, ez penészszürke gondolat illant el az EB-n, pedig, mint mondtam, nem vagyok focirajongó. Íme, egy csapat, amely el tudott rugaszkodni a múlttól, okosan és nem dacból elkezdte a saját útját járni. Egy csapat, amelynek a második csoportmeccsét nem egyszerűen azért néztem, mert drukkoltam, hanem magáért a játékért.
Bernd Storck csapatának játéka nekem szimbólum – olyan szimbólum, ami lehetett volna a Prezi, az elképesztő budapesti bringás felpezsdülés, a szerethető helyek (és persze bosszantásként a rengeteg klón), az, amit ma éjjel látni a belvárosban összevetve a kilencvenes évekkel (igen, beleértve a megnövekedett mennyiségű szabadtéri gyomortartalmat).