A Magyarország elleni mérkőzés után döntöttek a német szövetségi kapitány sorsáról
Hosszabbítanának vele.
Íme, egy csapat, amely el tudott rugaszkodni a múlttól, okosan és nem dacból elkezdte a saját útját járni. Egy csapat, amelynek a második csoportmeccsét nem egyszerűen azért néztem, mert drukkoltam, hanem magáért a játékért.
„Ez az érzés változott meg, ez penészszürke gondolat illant el az EB-n, pedig, mint mondtam, nem vagyok focirajongó. Íme, egy csapat, amely el tudott rugaszkodni a múlttól, okosan és nem dacból elkezdte a saját útját járni. Egy csapat, amelynek a második csoportmeccsét nem egyszerűen azért néztem, mert drukkoltam, hanem magáért a játékért.
Bernd Storck csapatának játéka nekem szimbólum – olyan szimbólum, ami lehetett volna a Prezi, az elképesztő budapesti bringás felpezsdülés, a szerethető helyek (és persze bosszantásként a rengeteg klón), az, amit ma éjjel látni a belvárosban összevetve a kilencvenes évekkel (igen, beleértve a megnövekedett mennyiségű szabadtéri gyomortartalmat).
Mondhatja erre valaki, hogy értelmiségi finomkodás, és közben ott a mélyszegénység meg a szánalmas politikai paletta, de amikor szerda este egy kisbolt pénztárosnője kipirulva magyarázta nekem a félidőben, hogy mekkora zseni ez a Storck, úgy éreztem, hogy ez a szimbólum másnak is sokat jelenthet.
Más is átéli, hogy lehet előre tekintve, okosan és önhittség nélkül a saját utunkat járni Európában.”