Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Rendkívül lehangoló a világképe, a három, szeretetéhségben egymásra utalt szereplő párbeszédei, a nyomorúságos valóság, és még a regény vége sem szokványos.
„Ahogy bejárja a várost, rájön arra, hogy ez az a település, amelyből ő és szülei elköltöztek valamikor – a gond csak az, hogy ez Angliában található. Hogy került ide? Ilyen lenne a pokol? Ilyen magányos, egyedüli hely?
Hát nem éppen egyedüli. Fölfedez két idegent: egy Regina nevű lányt meg egy Tomasz nevű, Lengyelországból egykor a jobb élet reményében családjával nyugatra költöző kisfiút. Ők nem osztják Seth teóriáját a helyről, hanem saját elképzelésük van, ami sokkal hajmeresztőbb, mint azt gondolnánk. Mielőtt puszta vándorlássá silányulna a regény, előkerül egy Sofőrnek nevezett, bizarr, szupererős, titokzatos figura is, aki úgy tűnik, épp rájuk vadászik.
A Soha nincs vége több szempontból is különleges regény. Először azért, mert (legalábbis nálunk) még ritka az a young adult könyv, amelynek egy meleg srác a főszereplője. Másodszor: a regény inkább karakterdráma, mint izgalmas, eredeti háttérrel informatívan megtámogatott sci-fi. Amikor kiderül, hogy valójában mi történt vele, hogyan és miért került ide, az önmagában nem egy nagy ötlet. Ami azzá teszi, az a főszereplő saját, személyes belső világa, a pontos jellemrajz, a barátok által determinált vég, a főhős vívódása. Nem vagyok célcsoport, ezért általában kihagyom azokat a könyveket, ahol a „szülők nem értenek minket” típusú igazság-közhelyek árasztják el az oldalakat. Azonban el kell ismernem: az 1971-es születésű Patrick Ness jól csinálja, egy generáció életérzését tolmácsolja nagy átéléssel, hitelesen.”