„Európa-szerte szelíd tekintetű »zöldek« láncolják magukat a bodzabokrokhoz, hogy ezzel tiltakozzanak a nemes növény eltávolítása ellen – és a szelíd tekintet mögött ugyanaz az engesztelhetetlenség rejtőzik, mint évszázadok óta minden doktriner elméjében. Egy tapodtat sem engedünk – hirdetik, mintha létezne olyan társadalmi probléma, amelyre csak igen vagy nem válasz volna adható.
A budapesti Városliget fáit a testükkel óvják hevült ifjak és tisztességben megőszült egyetemi tanárok – mintha a Városligetben nem volna évszázadok óta természetes dolog, hogy fákat vágnak ki és ültetnek. Mintha a jelen pillanat az időben kimerevítendő érték volna, és mostantól örökre úgy kellene maradnia mindennek, ahogy éppen van. Ráadásul meglehetősen rosszul van. A Városliget lombjai alatt szégyenfoltok rejtőznek, málló romok, parkolóvá züllött sétautak, még mindig betonsivatag az egykori Felvonulás tér, a rákosista-kádárista felvonulások színpada – ezt kellene örök változatlanságban őrizni?
Közönséges hisztéria az, ami a Városligetben zajlik, nem pedig felelős cselekvés. Az építkezések miatt tizenkilenc elöregedett és tizenöt egészséges fát kell kivágni (utóbbiak közül ötöt át lehet ültetni), helyettük ötven új fát ültetnek. Ez volna az a világraszóló skandalum, ami miatt élőláncot kell alkotni az esti tévéhíradók kamerái előtt? Aki csak egy kicsit is gondolkodik, az pontosan tudja: ekkora méretű parkban évente szükséges ennyi beavatkozás. A Városligetben mindig is vágtak ki fákat és mindig is ültettek helyettük másikat – kivéve persze a szélén a betonsivatagot.
És az ugyan miért volna tűrhetetlen, hogy épületek is emelkednek majd a Városligetben? Miért baj az, ha van miért odamenni? Hogy egy városi nagy park funkció nélkül milyen halott, arra szomorúan jó példa a szintén budapesti Népliget, néhány kilométerrel arrébb. Oda a kutya sem megy, sötétedés után nem is tanácsos – a Népliget olyan, mintha nem is a főváros része volna. Pedig még metróállomása is van, autóval lehet parkolni, van hely, vannak fák, van fű – csak emberek nincsenek.”