Lecsavart potméter

„Vona aligha kalkulált azzal, hogy az útelágazásnál legközelebbi munkatársai engedelmesen kilépnek a reflektorfényből, s egyszerű párttagként (még képviselőként), lecsavart potméterrel követik őt a néppártosodás felé. Ez már csak azért sem ilyen egyszerű, mert a törzs­szavazók nagy része sem tud mit kezdeni ezzel, s itt emlékeztetünk a Medián legutóbb közzétett antiszemitizmus-kutatásának adataira. Vona nyilván nem csupán szemantikai különbséget lát a radikális és a szélsőséges minősítésében, de a potenciális szavazóknak eszük ágában sincs a differenciát elemezgetni, bennük elementáris düh tombol, és minden összeesküvés-elméletre vevők, mert a legtanultabb fia­taljaik is úgy vélik: a magyar történelem a nép jóhiszeműségével való sorozatos visszaélés története. Az ország mindig a szívóágon végzi, és sok külső és belső ok miatt most is ez a veszély fenyeget. A fékezett habzású, felelősebb politizálás lehet, hogy csökkenti néhány párthoz vonzódó polgártárs ijedelmét, de lelohaszthatja az eddigi aktivisták lelkesedését is.

Ha súlyossá válnak a konfliktusok, a helyi hálózatok láthatják kárát, eltűnhetnek, felszívódhatnak a testvérharcban. A szociális érzékenység, a korrupció, a kliensrendszer kíméletlen részrehajlása és Orbán kacskaringós külpolitikája szerezhet pluszpontokat, de a Fidesz még mindig képes arra, hogy egyszerre fújjon hideget-meleget, és ez csak kissé remegtesse meg táborát – elég a kormányfő március 15-i beszédét és a Kohl-látogatás után mondottakat összehasonlítanunk. És Orbánék komoly rutint szereztek abban, hogy maximálisan kihasználják egy konkurens, avagy testvérpárt belső viszályát. Eszközei pedig, mint tudjuk, végtelenek.

Tudom, merész párhuzam, de legutóbb Bajnai Gordon csapata hitt abban, hogy képes a középet megszólítani. A Jobbik most az ellenkező oldalról indul, bár minden bizonnyal nem ugyanazokért.”