Pukli: bukás tündöklés nélkül

2016. április 16. 16:15

Szerencsére győzött a józan ész és ma csak azok mentek bele Pukliék játékába, akiknek tényleg nagyon alacsony sorszámú SZDSZ párttagkönyvük volt.

2016. április 16. 16:15
Lánczi Tamás
Mozgástér blog

„A bukás hátterében alapvetően két dolog áll: a kormányzati egyeztetések és a Pukli-mozgalom nyilvánvaló politikai színezete. Egyértelműen látható, hogy a kormányzat és a pedagógusok közti tárgyalások haladnak előre és a hisztire mindig kész ellenzék érvelésével szemben nem látszattárgyalásokról van szó, hanem valódi egyeztetésekről, valódi eredményekkel. Nagyjából az emberek is ezt várják a kormánytól: üljön le és tárgyaljon. Mivel a kormány önkorrekciós képessége működik, ezért a tárgyalások zajlanak. Még a ballib média is kelletlenül elismeri, hogy a kormány a konfrontáció helyett megegyezésre törekszik. Aztán persze duzzog egy sort, hogy nálunk olyan pokoli diktatúra van, ami még a konfrontációt is elveszi az emberektől. Piszok nehéz lesz így megdönteni.

A másik ok, amiért kifulladt Pukliék mozgalma, hogy az egész akció láthatóan politikai színezetet öltött, amihez a pedagógusok jelentős része nem adja nevét és támogatását. Nem azért, mert a pedagógusok apolitikusak, vagy félnek, mint azt az ellenzéki sajtó próbálja sulykolni, hanem azért, mert cseppnyi ésszel is könnyen belátható, hogy a pártpolitizálás ripsz-ropsz képes szétverni egy tantestületet. Pukliék akciózgatásában talán az volt a legkártékonyabb, hogy szakmainak álcázott érvekkel hergeltek fel olyan embereket, akik nem dönthetik el szabadon, hogy részt kívánnak-e venni a hergelődésben. Szerencsére győzött a józan ész és ma csak azok mentek bele Pukliék játékába, akiknek tényleg nagyon alacsony sorszámú SZDSZ párttagkönyvük volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2016. április 18. 14:45
Remek, lényeglátó, jól adatolt, lehengerlő fideszes érvelés! És bár nem vagyok jobbikos, az elismerést köszönöm, bár nemigen annak szántad...
Valodi
2016. április 18. 10:52
Gyurcsány Pinokkió és Orbán Cipolla - így helyes!
lajkakutyus
2016. április 18. 07:14
Szerencsés a Fidesz, hogy a sok oktatásügyi dilettáns rombolása után a pedagógustársadalom nem képes kiállítani egy szigorúan szakmai és pártpolitika mentes tiltakozást józan, komolyan vehető tekintélyekkel. Mert ez a lenin-fiú Pukli a pálott szájú vérgőzös Törleyvel, és a szereptévesztéses ápolónővel inkább egy csimbumcirkusz szereplőihez, mintsem komoly emberekhez jasonlítanak.
Valodi
2016. április 18. 00:05
"De azért a mezőgazdaság jól teljesít! Míg az Ángyán-tervvel semmi biztosíték, hogy igen." - nagyon laikus vagy, felebarátom... A valóság azért bizony egész más! Lengyel mezőgazdasági attasé: "A lengyel mezőgazdaság rengeteg kicsi (2,5 millió) gazdaságból áll, az átlag birtokméret nyolc hektár. Többnyire gyenge minőségű földeken folyik a munka és egyre többen inkább mellékállásban gazdálkodnak." Raskó György, 2013: "...Velünk szemben a lengyel mezőgazdaság a sovány uniós támogatási csomag és termelési kvóták mellett is kiválóan teljesít. A mezőgazdasági termelés ott egy évtized alatt közel 12%-kal nőtt, míg élelmiszeriparuk egészen látványos – éves átlagban közel 2,5%-os – növekedést produkált. Élelmiszer-kivitelük bővülése szintén elismerésre méltó: a csatlakozás óta értékben megnégyszereződőtt, s már meghaladja a évi 10 milliárd eurót. A lengyel nyomulást a magyar vásárlók is naponta tapasztalhatják, különösen amikor „árelőnyös” termékekre vadásznak az élelmiszerboltokban." Hogy is van ez? 100%-ban helyi parasztcsaládok tulajdonában lévő, gyenge minőségű, apró parcellákon, félállásban, a saját országuk önellátásán túl verik meg a korrupción szerveződött nagybirtokos magyar mezőgazdaságot? Mennyiségben, minőségben, élelmiszerbiztonságban, exportban, lakosság megtartó erőben – azaz mindenben? Csak persze a földbirtokosok jövedelmében nem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!