Nem tudok lelkesedni a kommunista Nagy Imréért

„Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy élenjáró véleményformálók több mint kétszeres terjedelemben reagáltak a politikai kettős mérce ellen írt cikkemre, bár Ungváry Rudolf számára az inkább csak ürügy volt, hogy ismert Orbán- és Fidesz-ellenes kritikáját ismét megfogalmazza. Kende Péter professzor azonban érdemben vitatkozott; kár, hogy mondandóm egyik kulcseleme elkerülte a figyelmét. Azt írja ugyanis, hogy »Krómer semmit sem akar tudni arról a halálmegvető bátorságról, amellyel Nagy Imre az utolsó pillanatig kitartott...« Ezzel szemben én szó szerint az általa hiányolt kifejezéssel ismertem el, hogy Nagy Imrét »az élete végén tanúsított halált megvető bátorsága közös hőssé avatta«. Ezt tekintetbe véve álláspontunk a lényeget, a kettős mérce elutasítását illetően nem áll messze egymástól, legfeljebb nem tudok a Petőfi-körös egykori ifjú reformkommunista szemével tekinteni Nagy Imre – Rákosiénál kétségtelenül emberségesebb, amit szintén nem hallgattam el – kormányzati szerepére.

Az én szememben, akinek apja (katolikus meggyőződésű kőműves) a hatvanas években azt is megtagadta, hogy gyermekei kisdobosok és úttörők legyenek, az aktív politikus Nagy Imre iránti lelkesedés társadalmi szintű Stockholm-szindróma, a jó börtönőr iránti kényszerű vonzalom. És higgye el Kende Péter, annak idején – noha hangjukat elnémították – milliók voltak így: a kifosztottak, internáltak, a meggyilkoltak hozzátartozói, akiknek persze a kisebbik rossz volt az 1953 utáni Nagy Imre, de hát ki mást választhattak volna, amikor a szovjet megszállók kollaboránsai minden lehetséges alternatívát a legbrutálisabban semmisítettek meg. És még a forradalom első napjaiban sem volt szó szabad, demokratikus megoldásról, hiszen Nagy Imre először statáriumot hirdetett, és csak később, az eseményekkel sodródva lépett tovább és tovább. Az életáldozat azonban rendkívül komoly dolog – a mi hitünkben a jobb lator ugyanolyan szent, mint a mindig hűséges János apostol. Ezért azután semmiféle gyűlölet nincs bennem Nagy Imre iránt, pusztán a tényeket igyekszem a magam tudása és meggyőződése szerint megismerni és megismertetni. Tényeket, amelyeket »szégyenlősen« elhallgatni szokás.

Ha gyűlölködést keres Kende Péter, olvasgassa pl. Tóta W. Árpád cikkeit, aki legutóbb »néhány nevetséges maskarába öltözött, mikulásbottal integető kókadt fasz«-ként referálja a lengyel püspököket; avagy némely portál »toleráns« kommentelőit. Ha csak a leghalványabb hasonlóságot felfedezi ezek és az én érvelésem között, meghajtom fejem ítélete előtt, így azonban sokak nevében tiltakozom az ellen a sajnos széles körben alkalmazott megbélyegző eljárás ellen, hogy a bal-liberális kánontól eltérő vélemény kifejtését gyűlölködésnek minősítsék.”

(Krómer István Kende Péternek és Ungváry Rudolfnak írt válaszát a nyomtatott Népszabadság 2016. április 12-i száma részben leközölte olvasói levélként, azonban a NOL.hu-n nem jelent meg. A szerző a Mandiner rendelkezésére bocsátotta a teljes szöveget.)