Kirakatper

2016. március 18. 17:40

Akit a nemzetközi segélyszervezetek vezetnek át minden ellenőrzés nélkül a görög–macedón határon és a macedón rendőrség tesz fel készségesen a vonatra, jogosan gondolhatja, hogy amit tesz, azt neki szabad.

2016. március 18. 17:40
Tanács István
Népszabadság

A mostani EU–török csúcs első napján kezdődött Szegeden egy bírósági tárgyalás, amelyet mindenki másért tekint kirakatpernek. Most vizsgázik a gyakorlatban a menekültügyi válsághelyzet nevű jogintézmény, amelyet 17 órával Röszke 2. ostroma előtt léptettek életbe. A vádlottak vallomásaiból kiderül: persze, hogy tisztában voltak ők azzal, nem törvényes dolog határokon átgázolni, szögesdrótos kapukat ledönteni. De előttük már sok százezer ember tapasztalata bizonyította: itt, Európában nem veszik olyan szigo­rúan a törvényeket.

Akit a nemzetközi segélyszervezetek vezetnek át minden ellenőrzés nélkül a görög–macedón határon és a macedón rendőrség tesz fel készségesen a vonatra, jogosan gondolhatja, hogy amit tesz, azt neki szabad. Mert amit megengedtek ötszázezer meg egymillió embernek, miért ne tehetné meg az, akinek hirtelen az orra elé csukják Horgoson a szögesdrótos kerítéskaput? És ha a nemzetközi sajtó meg a közvélemény szemében a macedón rendőrség lett a bűnös, amiért augusztus 22-én Gevgelijánál megpróbálta feltartóztatni a menekültáradatot; ha ott aztán mégis áttörtek diadallal, miért ne gondolhatták volna szeptember 16-án Röszkénél, hogy ugyanúgy legázolják egy másik, kis, lenézett ország szögesdrótjait? A világ összes jelentős tévétársasága ott állt aznap Röszke 2.-nél – a többség magyar területen, szemből akarta fényképezni, hogyan törnek át a mostani vádlottak és nyomukban vagy négyezer menekült szép szemű gyermekkel, kerekes székes nagymamával, ujjaikkal a győzelem jelét mutatva.

A magyar hatóságok be akarják bizonyítani, hogy akit elkaptak, tudatosan, és nem egymagában készült, hergelte a többieket, lőporszagú volt a hátizsákja, a mobiltelefonján talált fotókon géppisztollyal pózol Szíriában. De kirakatper lesz ez az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, civil szervezeteknek is: van vádlott, aki azt írta egy beadványában, hogy megverték, a kihallgatótiszt arra akarta rávenni, vallja be, hogy ő is dobált, és nem azt írta a jegyzőkönyvbe, amit mondott, hanem azt, »ami tömegzavargás és terrorcselekmények szításának számít«. Mit lehet itt bizonyítani? Ezért talán a bíróságnak is kirakatper a röszkei ostromlóké: annak bizonyítása, hogy ilyen körülmények között is lehet törvényesen és tisztességesen ítélkezni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. március 24. 14:40
Pontosan tudod, hogy ez miért történt. Mert nyilvánvaló volt, hogy a rendőrök hazudnak, hogy egymást védjék. Ezt a bírók is konkrétan kimondták. Az pedig évekkel utána történt, hogy úgy Röszkénél, mint a menekülttáborban kövekkel támadtak a migránsok a rendőrökre, amikről filmfelvételek is vannak.
Dénia
2016. március 24. 13:53
Nem csak aljas vagy, hanem baromságokat is beszélsz.
Dénia
2016. március 24. 13:41
Már bebizonyosodott, hogy tudatos hergelés és balhékeltés volt Röszkénél. Miért feledkeztek meg mindig a ciprusi pasasról? Amúgy azt honnan vették, hogy büntetlenül szabad kővel dobálni rendőröket? Ilyen példát is mutattak nekik az előttük járó százezrek, hogy ezt sem veszi senki komolyan? Nálunk ezért 2006-ban tömegekre uszították rá a rendőrséget, és verették meg az embereket ott helyben. Nem csak a dobálókat.
Senye Péter
2016. március 23. 23:41
Adott esetben egy országból a szomszéd országba történő tömeges menekülés érthető és elfogadott dolog. De továbbmenni már nem. Volt, ahova beengedték őket, volt, ahova nem. Melyik 'segélyszervezet' biztatta fel őket, hogy erőszakosan követeljék a továbbengedést? Lehet, hogy Közel-Keleten és Észak-Afrikában már csak romjaikban vannak meg az államok, de Európában még akad néhány, Merkel és Juncker minden szelfizgetése dacára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!