A cinizmus mérlegén

2016. március 03. 21:27

Az Orbán-beszéd többé-kevésbé olyan volt, amilyet vártam, a közönsége azonban rémületes. A Fidesz felszámolta, felvásárolta és feldolgozta egykori értelmiségét – a Bereményi Gézákat Andy Vajnákra váltotta.

2016. március 03. 21:27
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Magyar Nemzet

„Az, hogy a határok védelme kapcsán Orbán egy szuverenista és egy uniós tábort lát megütközni, súlyos tévedés. Ma Brüsszel kétségtelenül egy életveszélyes társadalmi kísérletet képvisel, amellyel szemben Visegrád a józan észt – de ugyan mi a garancia arra, hogy a szerepek a következő válsághelyzetben nem fordulnak meg? Mi a garancia arra, hogy nem jönnek vissza akár Gyurcsányék, továbbá miért gondolja a miniszterelnök, hogy Brüsszel mindörökké Merkel és Juncker játszótere marad? Az, hogy a józanságot mikor ki képviseli, egészen változó. A kerítést építő végvári hős nemrég még törökökkel meg azeriekkel barátkozott, óriási mecsetet tervezett Budapestre, és keleti nyitásról szónokolt. Akkor épp Brüsszelé volt a józan hang.

A globális világ kihívásait számtalan esetben lehetetlen klasszikus nemzetállami eszközökkel kezelni. Igenis kell az integráció, kell az európai birodalom, kell a közös limes. Úgy gondolom, hogy Európa jövője Orbánon és Merkelen túl van: sem a német morális imperializmus, sem az angol vagy magyar különutasság nem jó megoldás. S ez még akkor is így van, ha mind Merkel, mind Orbán mögött ott bólogatnak a német és magyar nagytőkések. Egyik az olcsó munkaerőt, másik a szuverenitással fedezett tolvajlást védelmezi.

A beszéd hallgatósága jóllakott és cinikus homo orbánikusz: a milliárdos cégvezérektől a nyugdíjas művészek és sportolók seregén át a legújabb generációs megélhetési politikusokig terjed. Közös bennük, hogy az államból élnek, és jól élnek, ezért hűségesek. (...)

Az Orbán-beszéd többé-kevésbé olyan volt, amilyet vártam, a közönsége azonban rémületes. A Fidesz felszámolta, felvásárolta és feldolgozta egykori értelmiségét – a Bereményi Gézákat Andy Vajnákra váltotta. A miniszterelnök olyan autót vezet, amelyben nincs fék, a gázt viszont tolakodó lábak százai nyomják a padlóba. Orbánnak abban igaza van, hogy Európának változnia kell, azt azonban észrevehetné, hogy a kormányának nem kevésbé. Nem azért, hogy megnyerjék ’18-at, mert azt anélkül is simán megnyerhetik, hanem azért, mert ez a rengeteg cinizmus előbb-utóbb robbanni fog.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
morfondír
2016. március 04. 16:41
Nyálhab. 1. Orbán nem égtáj szerint definiál, hanem jelenlegi álláspont szerint. Tisztában van azzal, hogy csak a jelenlegi tematika hozza össze a V4-et. Ideiglenesen. Törékeny ez a szövetéség, kár lenne messzemenő következtetést levonni belőle. 2. Meg van győződve az igazáról, ami lássuk be napról napra beigazolódik és az európai népek az ő alapelképzelése felé tartanak. Ebben a témában. 3. Ezt nem felsőbbrendűen teszi, hanem az EU-ért aggódva. Tudja, nagyon jól, hogy az a formáció a legjobb nekünk is. Nem különutas, hanem első ezen az úton. 4. A külügyi lépések orosz, kínai vagy azeri irányban stratégiaiak és nem az EU ellen irányulnak. Ha igen, akkor Seehofer is. Meg Merkel is a gázszerződésével. Másrészt meg ha itt "mag-EU"-zni kezdenek a Német-Római Császárság határa mentén, akkor meg édesmindegy. Orbán ravaszabb annál, Puzsérkám, semmint, hogy bele láthatnál a kártyáiba. Szóval: nyálhab.
Valodi
2016. március 04. 15:10
"A Fidesz megtartotta az értelmiségét ki ment onnan el számottevő ember? Senki!" - no hiszen... Rezsiszilárd, rogántóni, habonyárpi ...
Valodi
2016. március 04. 14:57
... ó, hogyne! Jó mesterem volt... Ni, milyen szépen beszélt: "Ez a program, az Erős Magyarország programja, amit a kezemben tartok, és amit Önök is ismerhetnek, ez az a program, amelynek segítségével ezt a szövetséget létrehozhatjuk." http://2007-2010.orbanviktor.h.. Ebben az áll: "...A Fidesz – az uniós szabályozással és gyakorlattal egyezően – a helyi, regionális termelésre, értékesítésre, valamint a kistermelői élelmiszer-előállításra úgy tekint, mint a vidéki lét és a biztonságos élelmiszer-ellátás alapjára.... A kisebb gazdaságokban a növényi és állati termék előállítása környezetbarát módon megoldható... támogatási programokat indítunk a vidéki településeken, ... figyelemmel a szociális, kulturális, gazdasági és ökológiai szempontok összhangjára, a helyi kezdeményezésekre, a helyi erőforrások feltárására….”
mary
2016. március 04. 13:00
Csodálkoztam volna ha ez a barom nem mond véleményt.Ez egy elmebeteg !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!