„Magyarország előre besorakozott a britek mögé – hogy mi hasznunk a döntésből, azt egyelőre még a magyar miniszterelnök sem magyarázta el az övéinek, pedig ezt a 300 ezer Nagy-Britanniában dolgozó magyar biztos kíváncsian várja – mindenesetre talán Orbánnak is része volt benne, hogy a Brexit kevésbé tűnik valószínűnek. Európa pedig elfogadta a szigetország újabb (sokadik) különcködését, és vele az EU kétsebességű jövőjét, cserébe az unió egyelőre egyben maradt, és Cameron a júniusi népszavazáson a kilépés ellen lesz, a Munkáspárt pedig eleve így gondolta.
A migrációs fronton is sikerült egylépésnyit haladni. A kormányfők – köztük Orbán Viktor – aláírásával szentesített megállapodás kimondja: végre kell hajtani azokat a befogadási határozatokat, amelyek a nagy migrációs nyomás alatt álló tagállamok megsegítésére születtek. Két ilyen határozat keletkezett tavaly, és közülük a decemberi a Görögországban és Olaszországban rekedt mintegy 120 ezer menekült kötelező kvóták szerinti szétosztásáról szól; az is benne van, hogy Magyarországnak a két »frontállamból« összesen 1294 menekülőt kell átvennie. A kormányfő tehát az uniós kvótarendszer de facto bevezetését írta alá.
Igaz ugyan, hogy pert indítottunk a szisztéma ellen az Európai Bíróságon, de az egy bizonytalan kimenetelű jogi eljárás, a realitás viszont más: amíg az EU létezik, a tömeges bevándorlást még akkor sem lehet nemzetállami kormányzati hatáskörben kezelni, ha az érkezők nem általában Európába, hanem közvetlenül Németországba, Svédországba stb. mennének. A nemzeti külön utakat nemcsak a tagállamok egymás közötti szolidaritása akadályozza meg (amelynek a magunk részéről mi eurómilliárdokat köszönhetünk), hanem az is, hogy a nemzetállami logikához történő visszatérésért az eddigi vívmányok többségét fel kellene áldozni.”