Liberalizmus és liberális demokrácia

„A liberalizmusnak itt van egy nagyon egyértelmű mondanivalója, s ez az egyéni és a társadalmi szabadság előmozdítása. A szabadsághoz ugyanakkor még a tolerancia társul: a liberálisok büszkék arra, hogy szinte csak ők képesek toleránsnak lenni másokkal szemben. Való igaz: a kiindulópont nagyon helyes! Mindenki egyforma megítélést érdemel, és senkiről sem alkothatunk véleményt faji, etnikai vagy nemi szempontok alapján. Ám ezzel még korántsem tudtuk le a dolgot, sőt itt kezdődne igazán a liberalizmus »konstruktív« továbbfejlődése. Ugyanis a toleranciának vannak következményei a faji, etnikai és nemi szerepeken túl is. A liberális demokrácia ugyanis nem csupán ezekben a dimenziókban teremt lehetőségeket, de a politikai verseny »alapvető« viszonyaiban is. Lehetővé teszi tehát a hagyományos ideológiákban (konzervativizmus, szocializmus stb.) hívők számára is, hogy erős identitásra tegyenek szert. Itt jön azonban a liberális demokrácia létezése szempontjából kulcskérdésnek tekinthető szakasz: miként reagáljon egy liberális arra, ha neki nem tetsző identitások formálódnak? Magyarán: lehet-e, s ha igen, mennyiben toleráns az olyan magatartásformákkal szemben, amelyek ellentmondanak az ő liberális krédójának? Az ellentmondás tehát: a liberális demokrácia igényli a társadalmi diverzitást, a liberalizmus, a liberális politika azonban sokszor ezt igyekszik kívül helyezni a liberális demokrácián, és sokszor stigmatizálni is.

Ez azonban egyáltalán nem szerencsés. Nem arról van szó, hogy a liberálisoknak minden, tőlük eltérő nézetet valló embertársukat szeretniük kellene, de valahogyan fel kellene oldani ezt az ellentmondást, máskülönben épp az a liberalizmus válhat kirekesztővé, amely önmagát a leginkább toleránsnak tekinti.

A sokféle szabadság

Holott létezik, létezhet az ellentmondás feloldására egy nagyon egyszerű megoldás. E szerint a liberális demokrácia szabad világában jogunk van nagyon sokféle identitásra szert tenni. Ehhez az ösztönzést épp a liberális demokrácia adja: valósítsuk meg önmagunkat, legyünk szabad emberek. Ezért nem lehet megijedni a legkülönfélébb ízléscsoportok megjelenése miatt, hanem ezeknek a megjelenését a leghatározottabb összefüggésbe kell hozni magának a rendszernek a természetével. Ha ezt lefordítjuk, és egy liberális megkérdezi magától, ugyan miért jött létre Magyarországon egy ilyen méretű Fidesz-uralom, akkor erre egy tautologikus válasz jön: Orbán letért a liberális demokrácia útjáról, és felszámolta a demokratikus jogállamot. A diagnózis annyiban igaz, hogy Orbán valóban deklarálta, hogy a jövőt nem a liberális demokrácia keretében képzeli el – ami egyébként egy sajnálatosan egyoldalú és nem kellő mélységű elemzésen alapuló vélekedés. Ám a liberális vélemény magja is bajos, amikor »elfelejtkezik« arról, hogy az orbánizmus éppen a liberális demokrácia nyitottsága, a szabadság sokfélesége mentén jöhetett csak létre. Nem kellene lassan tudomásul venni, hogy a szabadságnak többféle olvasata lehet? Nem lehetséges, hogy ami nem a kanonizált szabadság, az még nem zsarnokság? Nem lehet, hogy valamilyen finomhangolásra volna itt szükség?”