Lengyelország az új Magyarország

A lengyelországi helyzet megvitatására készül az Európai Parlament. A kezdeményezés az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok európai parlamenti frakcióinak soraiból indult.  „Európát” ugyanis Tomasz Siemoniak, a PO volt kormányfőhelyettese és nemzetvédelmi minisztere szavai szerint „nagyon nyugtalanítja az, ami Lengyelországban történik”.

Lengyelországban – szól a vonatkozó hír – felborzolta a kedélyeket az alkotmánybíróság összetételének az utóbbi napokban történt részleges megváltoztatása. Az októberi parlamenti választások nyomán abszolút parlamenti többséget szerző, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) érvénytelenítette az előző parlamenti ciklus végén megválasztott öt alkotmánybíró kinevezését, helyettük öt új bírót választott meg, akiket Andrzej Duda elnök később ki is nevezett. Az alkotmánybíróság a múlt héten két, még az előző, PO-többségű parlament által megválasztott bíró kinevezését alkotmányellenesnek minősítette, három bíró megválasztását azonban törvényesnek találta.

Az üggyel kapcsolatban több nyugati lap, valamint a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális újság is egy „tekintélyelvű állam” kialakulásáról beszélt. Többen párhuzamot vontak a lengyel és a magyarországi belpolitikai helyzet között.

Ha van eszük a lengyeleknek, most felhívják Orbán Viktorékat és összehasonlító európai parlamenti tanulmányokat folytatnak. Megkérdezik, hogy is volt ez Orbánékkal, miként kell kezelni az EP-s hisztériát.

Komolytalan EP

Mert mi folyik itt? Orbán az illegális bevándorlás permanens problémája kapcsán karakteres tényező lett. Lengyelország az Európai Tanácsban a németek árnyékában elnökösködő Donald Tusk pártja, az egyértelműen EU-párti, atlantista, liberálkonzervatív, kapitalista Polgári Platform kikerült a hatalomból, és helyére érkezett a karcosabb, nemzetibb, EU-szkeptikusabb, kevésbé kapitalista, de ugyanúgy atlantista, russzofób Jog és Igazságosság.

Ahhoz képest, hogy Putyin magyarországi látogatása körül még arról szóltak a hírek: Orbán már a lengyelekkel is összeveszett és itt a lengyel-magyar barátság vége – aminek amúgy szerintem, Putyin ide, Putyin oda, a baloldal titokban bizonyára örült, hiszen régóta szálka szemükben a lengyel-magyar jobbos tandem –, most minden korábbinál nagyobb összeborulás várható. Budapesten elhalkult az oroszbarátság, Varsóban pedig az Orbán mellett csak ímmel-ámmal kiálló liberálkonzik kénytelenek voltak visszaadni a kormányrudat a két ciklussal korábban legyőzött ellenfeleiknek, akik sokkal nyíltabban felvállalják a Fidesz-barátságot.

A magyar jobboldal régóta csodálta a lengyeleket, akik mindig tökösebbnek, magukért jobban kiállónak, öntudatosabbnak, bátrabbnak – egyszóval szuverénebbnek és döntésképesebbnek – tűntek. És most, nem sokkal a lengyel-magyar viszony elhidegülése után minden korábbinál érezhetőbb az egy húron pendülés: most a lengyel vezetés csodálja a magyart. Ritka alkalom. A varsói gyors úgy látszik, egyre gyakrabban teszi meg a Varsó–Budapest-távot. Lassan követhetetlen lesz, épp hova érkezik meg.

Azt nem tudom, jobban szeressük-e a PiS-t a PO-nál; túl harsány a retorikájuk, de úgy tűnik, a PO már elszürkült és egyre inkább a németek uszályában találta magát. Akárhogy is, így választottak a lengyelek. Boldog egy nép, ahol egy PO és egy PiS a két fő választási opció. Nekem mindkettőben van, ami szimpatikus és van, ami nem az.

Azonban ha valaki orbáni módszereket másol – ami nem biztos, hogy mindig jó ötlet –, annak számolnia kell azzal, hogy jól kiszámíthatóan ugyanolyan hisztis kritikát fog kapni az EU-ból, mint Orbán kapott.

Két dolog tisztán látszik: szó sincs arról, hogy „Európa” aggódna; pusztán az Európai Parlament egyes képviselői aggódnak Lengyelországért, hiszen ugyebár nincs is más fontosabb és égetőbb probléma Európában. A migráció kapcsán Európán végigsöprő orbánista hullám után nehezen mondható, hogy az EP-ben bármi is tükrözi „az emberek” akaratát, márpedig demokráciában élnénk, vagy mi a szösz.

Az látszik, az az, hogy az EP szégyenpadjára pártalapon lehet odakerülni: a Fideszt mindig a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és a kommunisták próbálták odaültetni, az Európai Néppárt pedig kiállt mellette  – őszintén vagy kénytelenségből, az most mindegy. Ha más nem, törzsi alapon zárt össze. A PiS azonban az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának tagja, abban az angol torykkal (és tavalyik Bokros Lajossal!) együtt alkotják a két legnagyobb csoportot. Ez annyit tesz, hogy mivel nem a Néppárthoz tartoznak, a PiS-ért a Néppárt frakciója sem áll ki, hanem ugyanúgy betámadja őket.

Orbánista hullám Európában?

Déjá vu lengyel módra: február elsejével bevezetnék a bankadót, lengyel balosok jelentgetik fel az új kormányt nyugaton, ott sopánkodnak egy sort, a nyugati újságíróknak csak elég lesz elővenni az Orbán ellen írt cikkeiket, és kicserélni benne Orbán nevét Jarosław Kaczyński nevére. Újra-újra körbepásztázzák az uniós terepet, felbukkan-e valahol az orbánizmus ügynöke.

Figyelni kell, mert két ilyen országgal, főleg Közép-Európából és talán elbírnak, de mi lesz, ha a példa ragadósabb lesz? Ha máshol is felbátorodnak, és karcosabb, populistább (azaz demokratább) kormányok kerülnek hatalomra egyre több helyen szerte Európában? Nem csak amolyan színtelen-szagtalan establishment-pártok, amik ugyan jobboldalinak mondják magukat, de igazából lehetnének akár középbalosak is, mert ha vakkóstolásban ízleljük meg őket, eltakarva a marketinget, akkor mind ugyanolyan ízűek? Vajon elférnek-e mellettük harsányabb, markánsabb, frissebb pártok? Amiket címke nélkül is felismerünk? És akkor még meg sem említettük David Cameront, aki ugyan angolosabban, de hasonlóakat képvisel Európa ügyében, mint Orbán, csak hát Nagy-Britanniát ki merné raportra hívni?

Az EP-ben a demokratikusan megválasztott nemzeti kormányok ellenőrzése helyett a valódi problémákkal foglalkozhatnának. Vannak ilyenek bőven. Bár ahhoz valódi döntési felhatalmazás, hatalom is kellene. Abból meg csak „soft” jutott az EP-nek. És mindeközben felkészülhetünk arra: Lengyelország lesz az új Magyarország.