A honvédő önzés uralma

„»Védjük meg az országot!« – hirdetik Habony Árpád aláírásgyűjtő standjai, melyek sűrű, sötét pestis gyanánt lepték el a hazai köztereket. A standok mögött Fidesz-aktivisták állnak, előttük sorakozik a honvédő tömeg. Szondi, Zrínyi és Hunyadi leszármazottai őseik megfélemlíthetetlenségével a toborzók elé lépnek, hogy bátran nézzenek szembe a nemzetre leselkedő halálos veszedelemmel, s már siessenek is tovább banki ügyeket intézni, beszerezni a vacsorához valót, vagy a plázákat járva megvásárolni maguknak karácsonyra környezetük háláját és szeretetét.

Ezek pofáznak a túltenyésztett és gyáva, önmagát feladó nyugatról?! Ezek gúnyolódtak azokon az önkénteseken, akik a migránsokon segíteni próbáltak?! Ezek, akik büszke hazafisággal távoznak a standoktól, mert ráírták a nevüket egy papírra, és megadták Orbánnak az e-mail címüket?! Ha valahol és valamikor vége a nyugati civilizációnak, akkor itt és most. Az embertömeg kész elhinni, hogy csak kellő számban alá kell írni valami fecnit, és lesz minden: lesz segély, lesz nyugdíj, lesz nagyobb meg laposabb tévé, amennyi csak kell. Ez már a mítoszok és a vallásos hit világa. Persze Próféta az nincs. Se Isten, se ember. Van helyettük önzés, irigység, ostobaság, továbbá olyan hatalmasra dagadt mélyproli öntudat, amely képes elhitetni, hogy Őfelsegének, a Fogyasztónak mindössze le kell írnia egymás mellé a vezeték- meg a keresztnevét, és megoldódik egy világméretű válság. Hisz a politikusok és a reklámok mást sem mondanak, mint hogy Ő a legfontosabb, Ő az Univerzum középpontja, az Ő fogyasztása, az Ő biztonsága és az Ő boldogsága a Mindenség létezésének végső értelme. Ez az aláírás nem más, mint a tömeg uralmának misztériumába való beavatás szakrális aktusa.

Médiauralom, médiahazugság, médiavallás. Elérkezett az áldozat, harc és vér nélküli háború kora. Köszönjük, Viktor! Elég egy aláírás, és megmenekül a Haza. Hiszen szenvedett a szegény magyar már épp eleget. Az a kis nyugdíjka semmire se elég, a fiatalok szemtelenek, feleselnek, nem adják át a helyüket a buszon, aztán pár éve még azt az egyetlen hallgatható rádióműsort is elvették. Most meg vándorol itt ez a szemét népség, ha a Viktor nem lenne, már nyakig járnánk a szarban.

Eközben Afrikában és Ázsiában emberi százmilliók nyomorognak ivóvíz és élelem nélkül. Ezeknek a százmillióknak az első hulláma érte el a magyar határokat, és emelte magasra a tömeges félelmet gátlások nélkül kiaknázó Orbán csillagát. Egy világválság azonban nem oldódik meg se aláírással, se kerítéssel - csakis úgy, ha Európa végre felelősséget vállal mind a globális kapitalizmus világméretű pusztításáért, mind jólétének ártalmas következményeiért: a légkör széndioxidtartalmáért valamint a szeméttelep és nyersanyaglelőhely gyanánt használt harmadik világ sorsáért. Ezekben pedig nekünk, magyaroknak is bőven van szerepünk. Éppúgy túlfogyasztunk és éljük fel a bolygót, éppúgy részesülünk a távol-keleten rabszolgamunkával gyártott javakból, mint bármelyik nyugati állam polgárai.

Megszállott fanatikusok merő civilizációs bűntudattól vezetve egész Európát a hódító iszlám előőrsei elé vetnék. Mégis könnyebb együttérezni velük, mint azokkal, akik önzésből, gátlástalanságból és a felelősség önérzetes tagadásából kovácsolnak ellenvallást. Egyik szekta úgy próbálja menteni a lángoló házat, hogy saját lakását is magára gyújtja, miközben a másik kitartóan ismételgeti, hogy a szomszédban égő tűz az ő hálószobáját ugyan soha nem éri el. Teátralitásba, ráolvasásba vagy mágiába menekülve talán meg lehet úszni, hogy a világot a maga összetettségében kelljen látni, a következmények elől azonban sem elbújni, sem elmenekülni nem lehet. A ház lángokban áll.”