„Propp mesekutatásai nagyon hasonló eredményre jutottak, mint Campbell monomítosz-elmélete. Az ezerarcú hős szintén megjelöli a hőstörténetek jellegzetes fordulatait, mint az útitárs(ak) megjelenése, a mágikus repülés, vagy a »küszöb átlépése« motívum. A beavatás része a szöktetés motívuma, a szörny legyőzése, egy társ rituális (ön)feláldozása a küldetés sikere érdekében. A hős a beavatás során sokféle »próbával« szembesül, amelyek mind közelebb juttatják végső céljának elérésében, és amelyek formálják a személyiségét a döntő küzdelemig. A visszatérésben gyakran segíti a hőst egy kívülről érkező megmentő. A hős a történet végére (spirituális) tudás birtokába jut, ezáltal gyakran »két világ urává« válik.
Ha végiggondoljuk a Csillagok háborúja történetét, ezeket a motívumokat egytől egyig megtalálhatjuk benne. Ez arra enged következtetni, hogy Lucas nem csak a kollektív tudattalan által sugallt hősmítosz-sémát alkalmazta, hanem hogy nagyban merített Campbell – és Propp – kutatásaiból.
Rengeteg fejtegetéssel lehet találkozni, amelyek a Star Wars-trilógiát összevetik a Harry Potter-sorozattal, vagy a Mátrix-filmekkel, a Gyűrűk urával, és még folytathatnánk a sort. Sorra veszik a történet elemeit, a karaktereket táblázatokba sorolják, és végül levonják a következtetést, hogy minden történet ugyanazt az egyet meséli újra és újra – szomorúbb esetben »lopásokról« is olvashatunk.
Az igazság az, hogy minden sikeres hőstörténet merít abból, amit Campbell és Propp kimutatott: a kollektív tudattalanban élő narratívából, amelytől nem tudjuk függetlenné tenni magunkat. Felesleges megvádolni bármely szerzőt, hogy egy vagy több másiktól kölcsönözte ötleteit, hiszen minden ilyen történet egy közös őstől, „monomítosztól” kölcsönöz. A hős jön, lát, győz; éppen olyan közhelyesen, ahogy ezt tudat alatt elvárjuk tőle.”