„gender-malac, gender-ló, genderekből egy sem jó” (torzított mondóka)
A magány tökélye
Talán egyszer majd megéljük azt a boldog-boldogtalan kort, amikor majd testileg-lelkileg egyformává, sőt, azonossá válunk. Akkor majd teljesen mindegy lesz, hogy fiú vagy lány, férfi vagy nő, csődör vagy kanca. Megszűnne akkor majd a fallosz agresszív (szimbolikus) árnyéka a világ felett, senkit sem vonzana többé a vaginák boldogító nektárja bűnös érzelmekre. Olyannyira egyformává válnánk, hogy másokkal fölösleges lenne foglalkoznunk, csak magunkban teljesülnénk be/ki, magunk lennénk a teljes világmindenség. Önmagunkkal harcolnánk, barátkoznánk csupán és végre őszintén csak önmagunkat szeretnénk. Nem olvasnánk lírai verseket, regényeket, csak menetrendeket, használati utasításokat és más hasznos tudnivalókat. Saját testünket szorgosan becézgetnénk, gondolatainkat csodálnánk meg és a vágyaink végre mértéket tudnának tartani. Ha mégis társaságra vágynánk, felébredne bennünk ez az atavisztikus igény, csak bele néznénk a tükörbe és kész. Íme, a tökély utópiája közeleg.
Kövér László sok-sok unokára vágyik. Micsoda embertelen igény! Talán ő szüli meg majd azokat. Vagy pofátlanul elvárná a társadalom női felétől, hogy szüljenek? Egyáltalán milyen ember az, akinek ilyen elvárásai lehetnek? Milyen jogon bátorkodik ez az ösztönös férfi (hímemlős) egy jövendő nemzedék elképzelt látványában gyönyörködni? Mi ez a nonszensz, hogy a magyar parlament elnöke szaporodásra biztatja a népet? Mi ez a biblikus kényszerítés isteni parancsa, ősi indulata? Ki akar még itt ebben a konzum-siralomvölgyben elsősorban a nők rovására sokasodni? Ahelyett, hogy az ország magas polcáról, amelyet férfiúi előnyei folytán bitorolhat csupán, az orvosokat biztatná, hogy megfelelő sebészi beavatkozással és génmanipulációkkal érjék el már végre valahára azt az állapotot, hogy a férfiak is szülhessenek. Évmilliókig ez a nők osztálya volt, ideje már, hogy a férfiak vegyék át ezt a feladatot. Nem is kellene nekik tucatnyi utódot a világra hozniuk, mint ezt egykor ősanyáink tették. Elég volna annyi, amennyiből, ha nem is a fényes jövő, de legalább a nyugdíj reménye lebeghetne egyre gyermektelenebb, szingli társadalmunk álmodozó tekintete előtt.
A férfias női karrier
Kövér László, aki sok unoka látványára vágyik, aki emberből van, valóban nem taktikusan/diplomatikusan szólalt meg. Nehéz taktikusan beszélni, amikor a népességi statisztikáink és előrejelzéseink riasztó távlatokról tájékoztatnak. A szavai hisztérikus reakciókat váltottak ki, milyen jogon akar valaki is beleszólni mások (különösen a tudatosan férfias karrierre vágyó nők és a velük kapásból egyetértő férfiak) magánéletébe. Hiszen a gyermek nyűg és a gyermeknevelés valóban megfizethetetlen munka, nehéz és felelős szolgálat. Valóban csak hivatásként fogható fel, tényleg ez volna az emberi elhivatottság tisztessége. Felkavarta a szél az avart és most pisloghatunk. Mert pislogunk már régen, olykor leplezetten, olykor nyilvánosan is. Nem könnyű ugyanis ezen a rossz (mellék)vágányon jó irányba haladnunk. Megannyi hisztéria, álnokság, tüntetések és törvénycsavargatások – összeütköztek a hamis hagyományok a félreértelmezett, utópikus jövőképpel.
És egeret szültek a hegyek. A nők csak torzítva alkalmazható férfijogokat kaptak, erre volt képes az álnok hím-sovinizmus. Ha nektek minden áron ez kell, akkor tessék! Végezzétek szabadidőtökben a háztartási és gyermeknevelési feladataitokat. És minden modern európai ország parlamentje megszavazta a női egyenjogúság törvényét (végül még, némi manipuláció segítségével a svájci Felső-Appenzell is). Általános lett földrészünkön az emberi harmóniát alapjában kétségbevonó törvényt.
A hiányzó harmónia
Azóta nincs és nem lehet az emberi társadalmakban harmónia. Maradt a suffragette mozgalmak érthető, de korántsem logikus hisztériája, a férfiak felelőtlensége nyomán formálódó, elszinglisedő terméketlen társadalmi egyensúlyhiány. Az európai társadalmak eróziója a saját maguk reprodukáló képtelenségében mutatkozik meg egyre markánsabban. Válaszolhatnánk akár Kövér László szidalmazóinak azt is, hogy néhány nemzedék múltán úgyis megszűnünk a vitatott kérdés ebben a folyamatban és finita la commedia – nem lesz miről és ami még szomorúbb, nem lesz kivel vitatkoznunk.
Talán mégis csak a női életformára, hagyományaira, lehetőségeire és küldetésére (az anyaságra is) kellett volna megfogalmazni a női egyenjogúság már akkoriban is megkésett alaptételeit. Amibe benne foglaltatik a női tudományosság vagy vezetői pozíció a munkahelyeken. De kell a pozitív diszkrimináció is, hogy az egyik szempont ne zárhassa ki a másikat. Vagyis a „deformált” férfi-női viszony helyett valamilyen reform kellene. Elképzelhetően egy hosszú fejlődési folyamat.
Mert a jelenlegi formájában a helyzetünk a saját civilizációnk elleni fejlődési sajátosságokat mutat. Mert a férfi egyenjogúság utópiája a nők társadalmában zavart kelt a sajátos érvényesülésük és érzelmi világuk között. De zavart kelt a férfiak között is. Nehéz volna most receptet kitalálni, hogy milyen legyen, milyen lehetne az egyenjogúság alaptörvénye. Mindenképpen az egyenértékűség tényéből kellene kiindulnia és sok pozitív diszkriminációt kellene alkalmaznia a megkárosított, de a társadalmi egyensúly szempontjából elkerülhetetlen női szerepek és társadalmi rangok helyreállítására.
Azt sem érdemes kutatni, kik követték el a bűnöket, kik torzították vélt szerepek (hímgőg) avagy simlis profithajszolás érdekében a lehetséges harmónia megteremtését. A jelenlegi egyenjogúsági helyzet egy utópikus gondolkodás eredménye. És mint már annyi utópikus gondolkodásnak, ideológiának, most isszuk a levét, sejtjük meg mögötte tragikus európai jövőnket. Megoldást kell találnunk, és a megoldás nem a gender óvodai programokban, avagy a gender piszoárokban kis tölcsérek gusztustalan alkalmazásával, állva vizelő nők alakjában testesül meg. Emberibb, jobb Kövér László kimondott vágya, még ha nem is csomagolta be ködösítő, félreértelmezhető diplomatikus jelzők közé.
