A németek lelkiismerete: Helmut Schmidt (1918–2015)

„Kedden elhunyt az egykori német szociáldemokrata kancellár, Helmut Schmidt, aki élete végéig cigarettázva, bölcsen kommentálta a világ- és a német politika eseményeit. A német közélet élő lelkiismerete lett. Egyesek szerint kicsit túlságosan is.

Már rég elmúlt kilencvenéves, amikor egy televíziós show-ban megkínálta a műsorvezető egy e-cigarettával a láncdohányos Schmidtet. »Dehogy próbálok ki hülyeségeket« – utasította el Schmidt az ajánlatot. És amennyire kicsi és jelentéktelen ez az anekdota, annyira sokat mutat az egykori szocdem kancellárról: makacsság, szikárság, határozottság, realitásérzék. A politikában se szerette a nagyon új ötleteket, szerinte »akinek víziói vannak, az menjen orvoshoz«. (...)

Helmut Schmidt polgáribb, atlantistább, európaibb volt, mint a német szociáldemokraták többsége. Brandt nagyvilági eleganciája, baloldali romantikája és Schröder nyíltan Amerika-kritikus különútja mellett Schmidt szocdem kancellárként a társadalmi közepet jelenítette meg. A szocdemeknek azóta sem sikerült – Schröderrel sem – találniuk olyan politikust, aki morális alapállásból baloldali, de nem hagyja magát utópiáktól félrevezetni.

Schmidt 1982-es bukása után nem kényszerült már rá a reálpolitikára. Elmondhatta, amit gondol. Egyes konzervatívok szerint kicsit sokszor is szólalt meg. Amikor megjelent valahol, nemcsak azt lehetett tudni, hogy – fittyet hányva mindenféle tilalomra – azonnal rágyújt, de az is várható volt, hogy legalább egy komplett világmagyarázat vagy egy teljes erkölcsi prédikáció következik. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung viccből ezért bevezette a »Kérdezze Helmut Schmidtet!« rovatot: itt azonban a világ nagy kérdéseire nem a kancellár Helmut Schmidt, hanem a telefonkönyvekből véletlenszerűen kiválasztott Helmut Schmidtek válaszoltak.

A konzervatív Cicero magazin nekrológjában megjegyezte, hogy a politika szívesen hallgatta meg, de csak nagy ritkán követte a tanácsait. Saját pártján belül még kancellárként se rendelkezett óriási hatalommal, pláne utána. Schmidt inkább a német közélet kultikus figurája lett: cigarettafüst, hamburgi hűvösség, északi humor, egyenesség. Egy-egy nagy kérdést néha röviden és velősen intézett el, például, hogy »szar dolog ám a háború«. Mindenki drukkolt hát, hogy ez a különc hamburgi öregúr megérje a százat is.

Helmut Schmidt kedden, délután fél háromkor hunyt el otthon, a szülővárosában. Kilencvenhat éves volt. Kancellárként nem ő volt a legjelentősebb, legfontosabb. De ő lett a legkedvesebb. Nem történelmet írt, mert régóta felülről nézte már az eseményeket. Nem is a hatalmára fognak majd emlékezni a németek.”