A közép lázadása a szomszédban

„Noha Zoran Milanović koalíciója – amely a hangyányi GDP-növekedésen felbuzdulva rögtön Növekvő Horvátországnak nevezte el magát – a választási hajrában igencsak feljött, de egyedül nem tud hatalmon maradni. Természetes szövetségeseivel, az ezúttal önállóan indult és örömtelien jól szerepelt isztriai-tengermelléki regionalistákkal (IDS/DDI-PGS-RI) se tudna kormányt alakítani. Azaz se a baloldali tömbnek, se a jobboldali tábornak nincs többsége a Saborban. Mindkét tábor elbukott.

Ugyanis a vasárnapi választások valódi nyertese éppen a táborlogikát akarta áttörni: a Független Listák Hídja – röviden csak Most (azaz Híd) – nevű párt alig hároméves, de majdnem húsz mandátumot szerzett, és majdnem minden körzetben tíz százalék feletti eredménye lett (Zágrábban közel húsz százalékot kapott).

Mi fogjuk eldönteni, ki kormányozza Horvátországot – nyilatkozták diadalittasan már a választások éjszakáján. És mivel ebben tökéletesen igazuk van, minden szem rájuk szegeződik, mindkét nagypárt az ő kegyeiket keresi. Zoran Milanović szocdem miniszterelnök már vasárnap este kijelentette, hogy mindent aláírhatunk, amit a Most akar; a horvát sajtóban pedig elterjedt a hír, hogy a HDZ felajánlotta a pártnak a parlamenti elnöki posztot. A kiszemelt Most-os politikus – aki amúgy a HDZ-ből lépett át az új pártba –, Drago Prgomet öntudatosan csak annyit válaszolt: »Miért nem rögtön a miniszterelnöki posztot ajánlják fel?« És tény, hogy nem zárható ki, a Most végül azon párt mellé áll be, amely átengedi neki a kormányfőséget. (...)

Ausztria vagy Lengyelország után – ahol számos rendszerellenes szavazó éppen nem a baloldalra, hanem az ottani új neoliberális erőkre, az osztrák NEOS-ra vagy a lengyel Modernekre szavaznak – Horvátországban is megjelent az elégedetlen társadalmi közép. Zágrábban semmi se lesz úgy, ahogy eddig volt – hirdette a Most a választások előtt. Ezen ígéretüket be is tartottak. Kezdetnek nem rossz.”