Népvándorlás kétségekkel

„A párizsi terrorcselekmények kapcsán a viták középpontjába került a kérdés, hogy háborúban áll–e Európa, és ha igen, ki az ellenség. A válasznak morális, humanitárius vetülete is van, hiszen hosszú távon és alapjaiban határozhatja meg, hogy miként tekintünk arra a megközelítően másfél millió emberre, akik a közelmúltban menekültként érkeztek a kontinensre. (...)

Amennyiben az európai vezetők nem ismerik fel a radikalizálódás súlyát, az Iszlám Állam kezére játszanak, amelynek célja, hogy Európa belső törésvonalai mentén hulljon darabokra, gyengüljön meg. De miként a migránshullám eszköz a radikális dzsihadizmus számára – és ebből a szempontból lényegtelen, hogy bejuttatja–e harcosait, vagy csupán visszajuttatja őket a térségbe – az »Iszlám Állam« maga is eszköz abban a tervben, amelynek célja a Közel–Kelet és Európa gazdasági, társadalmi és politikai szétzilálása. A népvándorlás mint jelenség tehát a radikalizálódás eszköze, és ellenség, már amennyiben egy folyamat megszemélyesíthető. A migránsok közül ugyanakkor csak azok Európa ellenségei, akik Európát jelenlegi formájában ellenségüknek tartják. Kiszűrésük tehát létfontosságú. A migránsáradat megfékezése feltételezi a másik eszköz, az Iszlám Állam elleni sikeres harcot. Az eszközök kiiktatásával párhuzamosan ideje lenne megnevezni, hogy kinek és miért áll érdekében az unió meggyengítése. A háborút ugyanis nem azok deklarálták, akik valóban vívják. A megnevezés nem az elemzők, hanem a felelős politikusok dolga.

Ám ehhez egy másik frontot is meg kell nyitni: az irracionalitás, a felelőtlenség és a tartalmat nélkülöző, ám hangzatos ideológiák és képviselőik ellen. Az európai vezetők erkölcsi felelőssége ez, éppen azok iránt, akik a pusztulás elől menekülve, valóban reményekkel és nem alantas szándékkal érkeztek a kontinensre.”