„Hol vannak már Orbán Viktor egy héttel ezelőtti szavai, melyek szerint gyakorlatilag minden terrorista bevándorló. Pénteken a TEK két, a titkosszolgálatok által régóta figyelt, feltehetőleg szélsőjobboldali szélsőségest tartóztatott le, majd szombaton négy második világháborús fegyvergyűjtőt, állítottak elő terrorizmus vádjával. Ez utóbbi kapott óriási sajtóvisszhangot, hiszen a bíróság nem tartotta megalapozottnak a fegyvergyűjtők előzetesbe helyezését, Hajdú János, a terrorelhárítók vezetője pedig a valós információk elhallgatásával turnézta körbe a médiát, iszlamista szálat lebegtetve, bombagyárról és nemzetközi kapcsolatokról hadoválva, amelyekről mind kiderült, hogy nem igazak. (…)
Pintér sajtótájékoztatóján (ahol egyébként olyan bombák szolgáltak hatáskeltő díszletként, amiknek semmi közük a mostani ügyhöz) egy Hadsereg nevű formációra hivatkozva igazolta a TEK pénteki, két szélsőségest elfogó akcióját, amelynek tagjai a feltételezés szerint egy kormányzati szereplő meggyilkolására készültek, hogy ezzel lemondassák a kormányt. Csakhogy amennyiben megalapozottak is a »Hadseregről« szóló feltételezések, az sem igazolja a TEK balfogását, hogy négy, eddigi információk és a bíróság véleménye szerint sem terrorista fiatalt akartak leültetni terrorizmus váddal. (…)