Pedig vannak

„A föld számos pontján kísérleteztek már a hatalom által kijelölt, felépített nagyvállalkozói-nagyvállalati kör megteremtésével. Néhol – például Dél-Koreában vagy Japánban – ez egész jól sikerült, másutt talán kevésbé, de az a tapasztalat univerzálisnak mondható, hogy a kiválasztottak, amint az ehhez szükséges kritikus tömeget elérték, elkezdték a saját képükre formálni a döntéshozatalt.

Tekinthetjük ezt a politikai gazdaságtan természeti törvényének is: ha valahol olyan a klíma, hogy a politikusokkal ápolt jó kapcsolat révén sokkal több pénzt lehet keresni, mint briliáns innovációkkal (tudja valaki, mit kellett feltalálnia Mészáros Lőrincnek ahhoz, hogy pár év alatt az ország egyik leggazdagabb emberévé váljon?), akkor ott a gazdaság aktorai akkor is – mondjuk – futballkultúrát fognak teremteni munkahelyek helyett, ha ebből az országnak semmi haszna nincs. És később, ha elég nagyra nőttek, törvényszerűen arra fognak törekedni, hogy többé már ne a mentoraik szeszélye, hanem a saját maguk által determinált döntések révén gazdagodjanak tovább.

Aki elhiszi, hogy ez csak Simicska Lajosnak meg néhány másik, frissen kegyvesztett mágnásnak jutott eszébe, de például Garancsi István vagy Szijj László örökre, akár egy kormányváltás esetén is politikasemleges marad, és meg sem kísérli az események alakítását, annak tényleg bármit be lehet adni – talán még azt is, hogy magyar oligarchák pedig nincsenek.”