Simicska, Vajna és a magyar valóság

„Nem érdekel különösebben, melyik érdekcsoport nyeri végül a TV2 körüli pert. Se kutyám, se macskám Simicska attól, hogy szembefordult Orbánékkal. Vajnáról egy fokkal lesújtóbb a véleményem, de történetesen mindkét úr propaganda célokra használná a televíziót, ami pedig normális esetben nem erre való.

A legfájóbb az egész történetben, hogy tudható: mindkét szereplő a mi pénzünkből venné meg a csatornát. (...)

Ostoba szurkolás indult meg ugyanis két oldalon: az ellenzékiek, akik eddig csak köpni tudtak Simicska neve hallatán, most ezerrel szorítanak neki. A logika egyszerű: ami Simicskának jó, az Orbánéknak rossz, tehát Simicskával vagyunk. Nyilván azt gondolják, ha hozzá kerül a csatorna, hirtelen minden megváltozik és térdre kényszeríti a kormányt, sőt, az ellenzéki vélemények fellegvára lesz a csatorna. Nagyobbat nem is tévedhetnének: Simicskának ugyanis érdekei vannak, nem elvei és várható, hogy pontosan ezeket fogja szolgálni az új tévéjével, ha valaha egyáltalán az övé lesz. Ismerve a magyar igazságszolgáltatást, ez persze évek múlva következhet be a leghamarabb. De mégis miből gondolja azt bárki komolyan, hogy egy közepesen nézett televízió hirtelen megfordít bármit is: többet szerepelhetnek rajta a végtelenségig lejáratott ellenzéki figurák? Ha napi háromszor mondja be (az általam egyébként szinte egyedüliként tisztelt) Juhász Péter, hogy gyertek tüntetni a korrupicó ellen, akkor többen mennek az utcára? Talán Gyurcsány az, akit többet szeretnénk látni a mostaninál? Vagy Vadai Ágnes? Mégis mit vár az ország folyamatosan olyan szereplőktől, aki vagy tök hiteltelenek, vagy semmi közük az ország ügyeihez? Először itt volt nekünk Brüsszel, aztán Goodfriend ügyvivő és most az új barátunk, Simicska Lajos. Nem is érdemes folytatni...”