Ott túl a rácson

„Az elmozdulás első lépése meg az lenne, hogy mind a huszonnyolc tagállam fölismerje, hogy a népvándorlás tényleg közös kihívás. Ám amíg a huszonnyolcból tizenöt úgy érzi, hogy földrajzi fekvése okán ez nem az ő gondja, s vigye csak el a balhét Németország, az olaszok, görögök, meg még néhány frontország, mint mi is, addig nem lesz előrelépés e tekintetben. No és ettől egyáltalán nem függetlenül igen rágós falatnak ígérkezik Törökország esetleges integrációja is.

A második fölismerés pedig az lenne, ha az unió tényleg világhatalmi szerepet akar játszani, akár úgy is, hogy a Közel- Keleten (Szíriában is) hatékonyan elejét akarja venni a népmozgásnak, akkor együttesen kell erőt mutatnia. Enélkül csak az lehet, mint ami a röszkei kapudöntős, dobálós provokáció értékelése nyomán zajlik. Mindenki a saját pecsenyéjét akarja belőle megsütni. A polgár így aztán soha nem fogja megtudni: cui prodest? Vagyis hogy ki szervezte és miért a röszkei, igen látványosra sikeredett »ostromot«.”