Örömhír a bűnözőknek

2015. augusztus 19. 21:22

A harcias „határvadász” elnevezés persze eufemizmus. Hiszen nem határ-, hanem embervadászatról van itt szó.

2015. augusztus 19. 21:22
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

„A harcias »határvadász« elnevezés persze eufemizmus. Hiszen nem határ-, hanem embervadászatról van itt szó. Hogy aztán miként lesz helye a 14 ezres létszámra méretezett, de már most is 18 ezer elítéltet őrző magyar börtönrendszerben további több tízezer illegális határsértőnek, s például mi lesz a külföldi elítéltek gyerekeivel, az egyelőre rejtély! De legalább ekkora talány, hogyan mozdítják majd ki otthonából, szakítják el családjától azt a néhány ezer magyar rendőrt, akit eddigi munkájától sok tekintetben eltérő, bizonyos értelemben katonai feladatokkal bíznak meg.

Csak remélhetjük, hogy akik a határozatot meghozták, pillanatokon belül gondoskodnak a több ezer, leendő határőr sokrétű, az empatikus magatartásra, a véres konfliktusok elkerülésének módjára is kiterjedő kiképzéséről, a hét minden napján, mondjuk, háromszor nyolc órás váltásokban való vezényléséről, a vadászoknak a 175 kilométernyi határ hosszában való kulturált elszállásolásáról, élelmezéséről, orvosi ellátásáról, szabadidejének megszervezéséről, a fluktuáció kezeléséről...  

Arra gondolni sem merek, hogy mindezt nem gondolták végig az illetékesek. Vagy hogy végiggondolták, és nagyon is ennek tudatában blöffölnek. Pusztán hatalomtechnikai meggondolásból folytatva a nemzeti konzultációs, plakátkampányos uszításra építő néphülyítést. Ennek során többek között arról sem szólnak, hogy ha a magyar-szerb határon szilárdabb lesz az őrizet, akkor az emigránsok a horvát, a román, sőt az ukrán határon próbálkoznak majd. Előbb-utóbb oda is szögesdrót, és oda is határőr kell. De üsse kő, most tekintsünk el ettől is! (...)

Biztos vagyok benne, hogy az olykor egész településrészeket rettegésben tartó, az ott élőket zsaroló, minden hájjal megkent nagyobb zsiványok, de még a piti tolvajok is, már kedden, a rendőri erők átcsoportosításának közlése napján felmérték: ezen túl könnyebben folytathatják üzelmeiket. Velük ellentétben Piroska néni és Gyuri bácsi majd csak az őt érintő lopások, a fenyegetések szaporodásával érti meg, hogy a kisemberek még a mostaninál is védtelenebbek maradtak az intézkedés következtében.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2015. augusztus 20. 18:38
Imádom ezt az aggódást! Ha jól tudom, magyar hivatalosság részéről még egy pofon sem csattant el, bezzeg az szíriai agysebészek hülyére verték a pakisztáni mikrobiológusokat.
kukagyerek
2015. augusztus 20. 14:06
"Hiszen nem határ-, hanem embervadászatról van itt szó." .... Egyikről sem te idióta! Több rendőr fogadja majd őket, osztogatja az ásványvizet és a kaját, és szállítja ingyenesen beljebb az ország belsejébe. A fidesz-birkák örömteli lájkolása mellett.
Mich
2015. augusztus 20. 12:59
Faszverő blog.
justiceforhungary
2015. augusztus 20. 10:27
lecsukni a Hazánkat csúfoló, népünket kigúnyoló idegen agitátorokat !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!