Furcsa üdvtörténet (2.)

„Az Egyesült Államokat szokták persze ellenpéldaként emlegetni – helytelenül. Az Egyesült Államok a hetvenes évekig volt a csúcson. Addig pedig monokulturális birodalom volt, minden látszat ellenére. Addig az Egyesült Államok a white, anglo-saxon, protestant (WASP) »egyeduralom« alatt állt. Addig még a katolikus Kennedyt is nehezen viselték, mert katolikus. És addig a »fekák« még nem magyarázták el a fehéreknek reppelve, hogy hol is lakik az Úristen… (…)

Íme hát, már a jövő sem rejt el semmit. A vad beözönlés megtette a magáét Amerikában is, talán nem csoda, hogy felépült az a sok száz kilométeres kerítés a mexikói határon. S még azt is kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy az Egyesült Államokba történő »beözönlés« legalább egy hithű, erkölcsös katolikus beözönlés, már ami a hispánokat illeti. Úgyhogy közel sem kell olyan kultúrsokkal szembenézniük, mint az iszlámtól fenyegetett, bárgyú és tehetetlen Európának. 

S ez a bárgyú és tehetetlen Európa, amelyet nem csak az iszlám fenyeget, és a beözönlő idegenség, de legalább ennyire fenyegeti saját idióta és/vagy gazember liberális »értelmisége« és médiája. Amelyik elhitette, hogy csak a multikulturális, sokszínű társadalom sikeres.

Hát persze.

Vessünk csak egy pillantást a kínai, a japán, a szingapúri vagy éppen az orosz társadalomra.

Mind sikeres, és mind mono­kulturális. Csak hogy ne kelljen annyira visszamenni az időben.”