„Legyen vége az önáltatásnak! Amikor negyven perc után a balatonkenesei strandbüfében (hangsúlyozom: ebédidőben) sorra kerülve kiderült, hogy már nemcsak palacsinta nincs, hanem a lángos is elfogyott, akkor arra gondoltam, ide nem NAV kell, ÁNTSZ, meg önszabályozó minőség-ellenőrzés, hanem buldózer. Végérvényesen el kéne búcsúzni a bodegáktól, a fűrészporszárazra sütött hekkek, a hekkízű csirkefilék világától. Hallottuk a tanácsot elégszer: válasszunk másik büfét, másik strandot! De nincs másik strand. Vagyis mind ugyanilyen. És a kajáldások nagyon jól kihasználják ezt. Tudják, hogy aki képes leautózni órák hosszat, dögmelegben a totál beállt M7-esen, az majd szépen beletörődik mindenbe. Annak jó lesz a fröccs vörösborból bubis vízzel, jégkockával, és elrágja a gyorsfagyasztott pizzát is. Mindenütt ugyanaz a kínálat, ugyanaz a színvonal.
Másnap Balatonfüredre mentem. És esküszöm, nem vagyok egy Molnár B. Tamás-féle gasztrojedi, de itt még Lali büfés is sírt volna az Üvegtigrisből. A strand minden vendégének szépen végig kellett várnia, amíg az előtte sorban álló megkapta a hekkjét, csak utána rendelhetett. Másfél óra cirka.