„Amikor egy társadalomban nincs (meg)szokáson alapuló késztetés az emberek közötti kölcsönös szimpátia és tisztelet kivívására (=civilizáltság), akkor nem jöhetnek létre életnek a (az utcai mosolytól a szolidaritásig húzódó) kölcsönös szívességeken és minőségi kapcsolatokon alapuló értékei sem. Nem jön létre tágabban értelmezett cseremechanizmus, mert már eleve nem jön létre bizalom, az életstratégiák bezárkóznak magukba (egoizmus). A másiknak való tetszeni akarás helyét átvette a másik megsérteni és lenyomni akarása, amelynek gyökerében a sikertelenség, a bizonytalanság, a státusféltés, az élettől való rettegés, a védekezés, az irigykedés, a szabályok kialakítására való restség, vagy a létező szabályok megkerüléséből származó ellenőrizetlen – de közösségi szinten káros – haszonszerzés áll, ami a bomló, ugyanakkor polgárosulatlan társadalmak jellemző élettapasztalata. Az egoista egyéni stratégiák rombolják a valamikori (premodern) konszenzust, de nem engedik kialakulni az új társadalmi egyensúlyt sem, aláássák új egyensúlyi állapotok kialakulásának (a társadalmi újításnak és megújulásnak) esélyét.
Magyarország ma. Mindent összevetve a gyűlölködés százezermilliárdos mérhető kár mellett óriási kézzelfoghatatlan károk okozója volt csak a rendszerváltás eddigi 25 évében. Amikor a politika nemcsak képtelen termékenyen belelépni ebbe az állapotba, de – ellenkezőleg – kihasználja, illetve felerősíti, kvázi belőle él, miközben jobboldalon premodern, baloldalon modern, de egyformán a kontextusukat nélkülöző erényekkel kecsegtet, ám valójában a gyűlölködés válik az uralkodó réteg stratégiájává, akkor a társadalom alávetettsége (amely végső soron nem máson, mint saját káros késztetéseinek politikai felerősítésén alapul, és éppen ezért ördögi) teljessé válik, és a társadalom sikertelensége hosszú – momentán beláthatatlan – időre garantálva van.