Melegek házassága

Könnyű a természettudósoknak – tényekkel van dolguk. A társadalom kutatói viszont vélekedésekkel – mi több, vélekedésekről alkotott vélekedésekkel dolgoznak. Így hát megeshet, ami szinte minden esetben meg is esik, hogy ha a társadalom jelenségeiről folyik a vita, a felek valójában nem a másik álláspontját vitatják, hanem azt a tételt, amit a másik álláspontjának állítanak. Legtöbbször ezért meddők a társadalmi viták: „A” teljes meggyőző erővel megsemmisíti mindazokat az állításokat, amelyeket „B”-nek tulajdonít, „B” porba sújtja az „A”-nak tulajdonított nézeteket ily módon győzedelmes igazságuk teljes bizonyossága mellett beszélnek el egymás mellett.

A mai magyarországi társadalmi viták pontosan e sínen robognak. A jobboldali közírók is megkonstruálták a maguk balliberális fantomképét – melyet persze minden vitában legyőznek –, és a balliberálisok is lelkesült eszmei harcot vívnak a maguk jobboldali fantomjával, hasonlóan elsöprő sikerrel. 

Vegyünk egy példát: a melegek házasságát. Jobboldalon ott a rózsaszín bőrtanga, a balliberálisoknál pedig a hálószobákba nyúlkáló, diktatúrába hajló autoriter állam. Pedig mind a kettő csupán vetített kép, könnyű legyőzést kínáló ráfogás. 

Azért egyrészt-másrészt játékot se játsszunk. Lehetséges és legyen is jobboldali, konzervatív álláspont – próbáljuk tehát ezt megfogalmazni és vitára felajánlani, azt remélve, hogy a baloldali és a liberális álláspont is hasonlóképpen megismerhető lesz.

Nos tehát: mára már értelmes ember nem vitatja, hogy mindenkinek jogában áll azzal ágyba bújni, akivel akar. Nem volt ez mindig így, és becsületes konzervatív elismeréssel adózik azok előtt a liberálisok előtt, akiknek az elmúlt fél évszázadban sikerült kivívniuk ezt a közmegállapodást.

Lépjünk tovább. Mára már értelmes ember azt sem vitatja, hogy mindenkinek jogában áll azzal tartós párkapcsolatban élni, akivel akar. Ami azt is jelenti, hogy e párkapcsolat, ha történetesen meleg, akkor is ugyanolyan társadalmi elfogadottságot kell hogy élvezzen, mint a különnemű. Meleg pároknak ugyanolyan joguk van párként megjelenni a közösségben, mint a heteróknak. Tisztelet ezért a liberálisoknak – lásd fent.

Aki tehát azt az álláspontot fogja rá a konzervatívokra, hogy azok meg akarják mondani, ki mit csináljon a hálószobában, az nem a konzervatívokkal vitatkozik, hanem a maga gyártotta fantommal.

Amikor egy konzervatív ember azt mondja, hogy ellenzi a melegek házasságát, akkor ezt nem azért teszi, mert bele akar szólni a magánéletükbe. Hanem azért, mert a házasságot – úgy látszik – másként értelmezi, mint a liberális. (Hogy e tekintetben van-e önálló baloldali, szociáldemokrata álláspont, az az utóbbi néhány évtizedben sajnos nem derült ki.)

A liberális – ha jól értjük, és nem fantomot gyártunk magunk is – a házasságot jognak tekinti, amelyből senki, aki felelős döntést képes hozni önmagáról, nem rekeszthető ki. Valóban: ha a házasság jog, a következtetés indokolt.

Csakhogy – talán ez lenne a konzervatív álláspont – a házasság nem jog, hanem intézmény. Amely azért jött létre, és az elmúlt néhány ezer évben azért maradt fenn, hogy az emberi társadalom reprodukcióját támogassa, magyarán hogy a megszületendő gyermekeknek védett helyzetet teremtsen. Aki veszi a fáradságot, erről elég gazdag irodalmat talál, kezdve az ókori görögökön, fel egészen a legújabb korig – de szinte minden szócikk, tanulmány és kötet a gyereknevelésre fut ki. 

Hiszen az ember nem csak szellemi lény, hanem biológiai is. Bármely faj fennmaradásának sine qua non-ja, alapfeltétele a reprodukció képessége. A biológia ezt a képességet igen egyszerű módon teszi próbára: amelyik faj nem képes a reprodukcióra, az kihal. Tudomásul kell vennünk, hogy ez a törvény a homo sapiensre is maradéktalanul vonatkozik. A reprodukcióra (2.0-ás demográfiai mutatóra) nem képes faj biológiai zsákutca. Ha a biológia értelmezni tudná az etikát (nem tudja), azt mondanánk: nem méltó a fennmaradásra.

A házasság intézménye a reprodukció, a fennmaradás eszköze. Persze emellett sok más is: két ember szövetsége, kölcsönös szeretet, a magánytól való menekvés. De ez mind csak ráadás. És teljesen érthető, ha a meleg párok ebből a ráadásból részesedni akarnak. Ám ezzel a házasság intézményét a lényegétől fosztják meg. 

Valójában ez az egyetlen, viszont a lenni vagy nem lenni alternatíváját felvető kérdés: a melegek házasodási joga rontja-e az emberi nem, vagy akár egy kulturális közösség (mondjuk Európa) reprodukciós képességét? Ha nem, akkor gond nélkül elfogadhatjuk, sőt egyenesen el kell fogadnunk. Semmi nem állandó a világban, miért éppen a házasság lenne az? Ha viszont rontja a reprodukciós teljesítményt, akkor egészen egyszerűen az emberiség – vagy az adott kulturális közösség – öngyilkosságával van dolgunk, amely ugyan kellemesebb, mint a lemmingek ismeretes tömeges halálba menetelése, az eredmény viszont rosszabb: teljes megsemmisülés.

Történelmi léptékkel mérve csak rövid időt vizsgálhatunk, a melegjogok története alig néhány évtizedes. A konzervatív szemlélő azonban hajlamos a jelenséget más jelenségekkel összefüggésben szemlélve arra a következtetésre jutni, hogy Európának a katasztrófa felé tartó demográfiai folyamatai és a házasság intézményének átértékelése között szoros összefüggés van.

Természetesen nem csak a melegek házasságáról van szó. A gyerekek egyre nagyobb hányada születik házasságon kívül – és a konzervatív szemlélő ok-okozati összefüggést lát e jelenség és a között, hogy összességében viszont egyre kevesebb gyerek születik. Ugyanezt véli felfedezni a válások számának emelkedése és a demográfiai mutató romlása között. 

Valójában a „romlás” kifejezés erős eufémizmus. Európa a maga 1.3-as reprodukciós mutatójával a szó szoros értelmében kipusztulásra ítélte önmagát. Ez nem Kasszandra-jóslat, ez egyszerű számtan. Kétszáz embernek százharminc gyereke születik, azoknak felnővén nyolcvanöt, azoknak ötvenöt – a kétszáz és az ötvenöt között csupán dédszülői-dédunokai távolság van. A lélekszám egynegyedére zuhanása egyetlen életbe belefér. És akkor a gazdasági összeomlásról még nem is szóltunk.

Csakhogy van egy másik szempont is. Morálisan teljesen jogos követelés, hogy a melegek mindennemű megkülönböztetés nélkül, a heterókéval teljesen azonos minőségű életet élhessenek. Egy konzervatív ember minden más emberre csakis úgy tekinthet, mint akiben a teljesség foglaltatik, és neki nincs erkölcsi joga a másikat e teljesség megélésében korlátozni.

A melegek házasságával kapcsolatban eszerint egy morális megfontolás áll szemben egy biológiai megfontolással – a faj önreprodukciójával. És itt következik a konzervatív következtetés: a megőrzés parancsa erősebb, mint az egyéni életek lehető legteljesebb kiteljesedésének joga. 

Foglaljuk hát össze: ha a melegházasság elfogadása rombolja az adott közösség biológiai reprodukciós képességét, akkor és emiatt a konzervatív ember a melegházasságot ellenzi. Ha viszont az derül ki, hogy ilyen összefüggés nincs, akkor a konzervatívnak a melegházassággal nincs dolga azon kívül, hogy elfogadja.

Végül csupán egy kérdés marad: mire ez a dilemma eldől, lesz-e még európai civilizáció?